Titkok és rejtélyek világába kalauzolta hallgatóságát Nemere István

Titkok és rejtélyek világában kalauzolta Nemere István, Legjobb Európai Science-Fiction-díjas író, műfordító népes hallgatóságát a nagykőrösi Szabó Károly Városi Könyvtárban szerdán.

Legújabb, Viszlát tegnap című könyvének bemutatása kapcsán az emberiség egyik legnagyobb rejtélyeként a kozmosz témáját említette, mely bár megfejthetetlen titok számunkra, ennek ellenére korántsem olyan távoli tőlünk, mint amennyire a többség gondolja.

– Nem véletlenül írtam annyit a világűrről. Szokták mondani: semmi közünk hozzá nekünk itt a Földön, az egy hideg, ellenséges világ. Miközben itt ülünk egy gömbön, mely másodpercenként 30 kilométer/órás sebességgel száguld abban a jéghideg, fekete, ellenséges, csúnya világűrben. Ha egy ilyen kozmikus kődarab felületén élünk, nehéz azt mondani, hogy semmi közünk hozzá – mondta, majd hozzátette: a kapcsolat a világűr és az emberek között számos szempontból folyamatos.

– A napsugarak valójában fotonoknak nevezett, apró részecskék, melyek a Nap belsejében születnek. Egy-egy részecske százezer évet tölt a Napban, míg kisodródik a szélére, majd nyolc és fél perc alatt ér ide hozzánk, és hal meg adott esetben az ablakpárkányunkon. Vagy ha felnéznek az égre, gondoljanak arra, hogy amit látnak, az égitestek mind ugyanabból vannak, amiből mi. Tehát mi magunk vagyunk a kozmosz. Ez egy világ, melynek abszolút módon részei vagyunk – magyarázta, majd rátért legújabb könyvére.

– A Viszlát tegnap ilyen gondolatokat is feszeget amellett, hogy mindenféle korokon keresztül vándorolnak a hősök. A főszereplő egy időházasságszédelgő, aki azért utazik az időben, mert a különböző évszázadokban különböző feleségei, kedvesei, gyerekei vannak. Ráadásul teszi ezt időrendőrként, akinek éppen az lenne a feladata, hogy az ilyen csúnya dolgokat megakadályozza – fejtette ki, majd hallgatóságát kalandra hívta az időutazás témakörében. Elmondta: a legtöbb komoly fizikus lehetetlennek tartja az időutazást, ő maga azonban határozottan lát arra esélyt a jövőben.

– Biztosan eljön majd az idő, mikor felfedezik ennek módját, az elvi síkját, gyakorlatát és eszközét. A tudomány ezt a kérdést is megoldja. A regényben az egyik legérdekesebb, hogy egy utazó nem azt a kérdést teszi fel, hogy hol van, hanem hogy mikor van – mondta, majd a témán csavarva egyet kérdést intézett közönségéhez. Mi van akkor, ha utódaink e problémát már megoldották, és visszajárnak hozzánk?

Felvetette a lehetőségét, hogy az ufóészlelések – melyekről időről időre lehet hallani világszerte – talán nem idegen életformákat rejtenek, hanem az űrhajókban ilyen alapon jövőbeli leszármazottaink is ülhetnek. Mivel nem akarnak beavatkozni, nyomot hagyni korunkban, hiszen azzal megváltoztatnák annak történetét, nem állnak szóba velünk, csak messziről szemlélnek minket múltbéli utazásuk során. Ennek bizonyítására példaként Leonardo da Vinci munkásságát említette, aki 120 olyan találmányon dolgozott, melyre nem volt társadalmi igény a korban.

– Mi van, ha voltak az emberiség története során időutazók? Visszajöttek a jövőből, és annyira megtetszett nekik egy adott kor, hogy ottmaradtak. Értelemszerűen sokkal többet tudtak, mint a körülöttük élő emberek. E tudást valamilyen módon elárulták, nem bírták magukban tartani. Például Leonardo da Vinci az 1400-as évek második felében. Hiszen miért találja fel valaki az ejtőernyőt, ha nincsenek repülőgépek? – tette fel a misztikus kérdést hallgatóságának.

Névjegy

Nemere István 1944. november 8-án született Pécsen. Eredeti családneve Niedermayer. A középiskolát a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban végezte. 1963-ban érettségizett, majd gépgyári munkásként, később erdészetben, könyvesboltban, fővárosi katonai szolgálata után pedig az Állami Térképészeti Hivatalnál, majd boncsegédként és a Hunnia Filmgyárban rövid ideig statisztaként dolgozott. Ezt követően öt és fél éven keresztül a lengyelországi, toruni Kopernikusz Egyetem könyvtárában. Munkája mellett diplomáciai tolmácsként tevékenykedett. 1972-ben tért vissza Magyarországra, Esztergomban telepedett le, és beiratkozott az ELTE könyvtár szakára. 1975-ben diplomázott. 1972-79 között másodállásban mentőápolóként, könyvtárosként és biztosítási ügynökként dolgozott, 1980-tól szabadúszó, főállású író. Eddig 723 könyve jelent meg, összesen 46 írói álnevet használt. Díjai: Legjobb Európai Science-Fiction Író cím (1982), Az Év könyve jutalom (Svájc, 1983, Olaszország, 1985).