A múlt emlékeit őrzi Judák Ferenc

A pincéje mellett beszélgettünk Judák Ferenccel, aki sok éve művel szőlőt a településen, mintegy 600 négyszögöl területen.

– Még a jövő évi szüretet kivárom, utána kivágom a szőlőket. Harminc éve teremnek. Újat már nincs értelme ültetnem, különben sem kapni érte tisztességes árat. Most is negyven-ötven forintot adtak a termés kilójáért – mondta Judák Ferenc.

– Megszoktam, hogy mindig kell valamit tenni. Édesanyám nagycsaládban nevelt bennünket. Tizennégy gyermeket hozott a világra. Három kiskorában halt meg, de tizenegyen felnőttünk. Én voltam a legkisebb. Annyi idős vagyok, mint a forint, ugyanis 1946. augusztus 1-jén születtem. Édesanyám 44 évesen szült engem. A legidősebb nővérem és köztem 26 év különbség volt. Szegények voltunk, ahogy mindenki, bár apám és anyám mindig dolgozott. Sokan voltunk, de a II. világháborúban apámat mégis besorozták. Szerencsére hazajött a Szovjetunióból. Mindig szerette a jószágokat, ha ellett a tehén vagy születtek a kiscsikók valahol, mindig hívták, mert értett az állatok nyelvén – elevenítette fel gyermekkorát Judák Ferenc.

– Az általános iskola után Kecskemétre mentem, villanyszerelést tanultam az ipari iskolában. Bár falusi gyerek vagyok és szerettem a paraszti munkát, megkedveltem az ipari tevékenységet. A kecskeméti Leninvárosban szereltük az emeletes házakban a hálózatokat. Aztán Páhiban dolgoztam a sertéskombinátban TMK-s villanyszerelőként, majd kiváltottam az ipart 1986-ban. Annak idején rengeteg munkám volt, itt, a faluban is évente vagy tíz ház épült, ma meg egy is alig. Hogy miként is kerültem közelségbe a régiségekkel? Amikor úttörő tűzoltó voltam, akkor gyakran felmentünk egy-egy ház padlására, hogy ellenőrizzük a kéményt. Odafent sok régi kidobott eszközt találtam, amelyeket ideadtak az idős emberek. Amikor később vállalkozóként dolgoztam, és például a kazánhoz vagy a bojlerhez kellett átkötéseket csinálni, akkor is gyakran megfordultam a padlásokon, ahová kidobták a régi holmikat. Én meg elkértem, az idősek meg örültek, hogy megszabadultak tőle – emlékezett vissza Judák Ferenc.

Az évek során több száz egykori használati eszköz került a présházba, amely pinceként is működik. A harmincas években épült ingatlanban a klasszikus mángorlótól a lopótökön, az 1040 literes hordón keresztül a több mint százéves kovácseszközig sok minden látható. Régi krumplitörő, jancsikályha, szenes vasaló, borpumpa, fácánfogó, vasutas lámpa, régi, de a mai napig működő klasszikus petróleumlámpa és egy rakás olyan eszköz, amely a mindennapi falusi élet velejárója volt.

Judák Ferenc azt mondja, hogy egy letűnt világ tárgyi emlékeit őrzi, egy olyan épületben, amelyben egykor egy négytagú család élt még a harmincas években. Annak idején a munkának nagyobb becsülete volt, mint manapság. Ennek az emlékeit őrzi a gyűjtő.