Ez nagyot szólt – 2 órás esőszünet után 500 zenész nyomta a rockot

Több mint 500 zenész – 100 dobos, 250 gitáros, 90 basszusgitáros és 80 énekes – gyűlt össze szombaton a kecskeméti Benkó Zoltán Szabadidőközpontban, a Kecskemétrocks giga flashmobra (vagy nevezzük inkább koncertnek). Az ország minden szegletéből érkeztek a résztvevők, sőt a Vajdaságból, Kárpátaljáról is sokan. A tavaly Szegeden, a Dóm téren megvalósított örömzenélést folytatták, csak kicsit magasabb szinten: több volt a zenész és a szervezők megháromszorozták a repertoárt, ezúttal tizenkét dalt adtak ki a jelentkezőknek. Akik között voltak kisiskolások, tinédzserek, többgyerekes anyukák-apukák és a nyugdíjhoz közelítő rutinos rockerek, otthon saját örömükre zenélők és a munka mellett egy (vagy több) bandában játszó félhivatásosak is. A szervező Cityrocks alapvető célkitűzése az eseménnyel a magyar rockzene éltetése, ünneplése, de szeretnék, ha külföldön is felfigyelnének az eseményre, ezért nemzetközileg is ismert és népszerű dalokat is bevettek a műsorba – olyanokat, amelyek viszonylag egyszerűen betanulhatóak, eljátszhatóak, és a közönség is tud csatlakozni énekkel, tapssal.

A próbák délelőtt rendben lezajlottak, de nyilván egy ekkora zenekarnál a beállás nem tíz percig tartott. A koncert délután 2-re volt kitűzve – aztán fél 2-kor megtörtént, ami miatt a szervezők a leginkább aggódtak: eleredt az eső, és egyre jobban zuhogott. Úgyhogy mindenki gyorsan letakarta hangszerét, és menekült valamelyik sátor vagy egy esernyő alá. Pedig az eredeti kezdésre az eső ellenére már több száz néző összegyűlt, de nyilván nem lehetett kezdeni ilyen körülmények között.

– Elázott a hajad, miért nem vetted fel a kapucnit? – mondta egy bakancsos rockerlánynak az édesanyja, aki azonban egy laza „nem baj” kíséretében azonnal napirendre tért a dolog fölött. Az esernyők védelmében sokan a mobiltelefonjukon böngészték a meterológiai előrejelzéseket.

– Ezt telibe kapjuk, van benne piros folt is – jegyezte meg valaki, és valóban, az eső nem hogy csillapodott volna, hanem még inkább rákezdett, sőt, dörgés is nyomatékosította: ez bizony nem egy könnyű nyári zápor. A nézők száma viszont szép lassan mégis emelkedett. Miközben az eget kémleltük, beszédbe elegyedtünk a dobos szekció egyik ifjú tagjával, a nyolcadikos tiszaalpári Fekete Zsófival, aki elárulta: a regisztráció lezárása előtt pár órával küldte el videóját, rengeteget gyakorolt, és ha most nem jön össze a koncert, tutira jön egy hét múlva is.

Szerencsére az időjárás megkegyelmezett: háromnegyed 4-kor, azaz közel 2 órás csúszással indulhatott a buli. Már minden zenész türelmetlenül várta, hogy végre kezdjenek, így valószínűleg hálásak voltak Szemereyné Pataki Klaudia polgármesternek, hogy körülbelül tíz másodperces beszédet mondott (majd lesietett az énekesek közé, mert az első dalt ő is énekelte). Ekkor már biztosan meghaladta az ezret, ezerötszázat a közönség létszáma is.

Az indító medley már megalapozta a hangulatot: az LGT: Ringasd el magad, Joan Jett: I love rock’n’roll és a Queen: We will rock you dalát fűzték egybe. Ezután az Ocho macho-tól következett a Jó nekem, utána pedig a Bikini örökzöldje, a Mielőtt elmegyek. A Metallica-tól az Enter Sandman, majd a Depeche mode-tól a Personal Jesus-t játszotta el a félezres banda, utána pedig a Nirvana-tól a Come as you are-t.

– Fáradt valaki? – kérdezték ekkor a műsorvezetők, mire mindenki egyöntetűen kiabálta, az ekkor már három órás ácsorgás ellenére: nem!

A The White Stripes: Seven nation army című, futballstadionokban is közkedvelt zúzós dalával folytatódott a koncert, majd Lenny Kravitztől jött az Are you gonna go my way, végül a Tankcsapda Egyszerű dala és a Sing Sing Halál a májra. Itt sem volt azonban vége, mert az MTV-be tervezett videoklippek kedvéért újra eljátszották az első pár dalt. A hangulat végig jó volt, a zenészeken is látszott, hogy hatalmas élmény volt számukra a Kecskemétrocks.

Az alkalmi óriászenekar néhány tagja

Jópár kecskeméti vagy Kecskeméthez kötődő zenész, énekes tagja volt az óriásbandának, mind színes, érdekes egyéniség. Szívesen meséltek magukról és arról is, hogyan készültek a szombati napra.

A Megasztár 6. szériájában feltűnt és egészen a 8. helyig eljutó Bihal Roland gyerekként a Mátyás iskolában kezdett el énekelni, majd a Kandó iskola énekkarában és a Hangover együttesben folytatta.

– Utólag értesültem a tavalyi szegedi koncertről, és baromira tetszett az ötlet, a megvalósítás. Tök jó, hogy volt egy ilyen Kecskeméten is, annál is inkább, hiszen a városból nagyon sok zenész komoly karriert futott be – mondta Roland. Az énekestől megtudtuk: túl sok ideje és energiája nem volt készülni a Kecskemétrocks-ra, mert most nagy fordulat készül az életében, egy zenekarhoz fog csatlakozni, és hirtelen közel negyven dalt kell betanulnia – bár néhány szerepelt a szombati programban is. De úgy volt vele: ha már szülővárosában lesz egy ilyen buli, abban muszáj részt vennie! Roland szerint egyébként olyanok voltak a kiválasztott hazai dalok, amelyek méltán képviselik a magyar rockzenét, és a külföldiek is telitalálatok.

– A Depeche Mode az egyik kedvenc zenekarom, remélem, felfigyelnek majd a produkciónkra – tette hozzá bizakodva.

A kecskeméti Kodály Iskola két nyolcadikos diákja, Závogyán Bercel és Nagy Koppány a dobos szekciót erősítette. A fiatal srácok nagy izgalommal készültek az együttzenélésre.

– Már kilenc éve dobolok – árulta el Bercel, így gyors fejszámolás után kiderült, hogy a fiatalúr már óvodásként elindult a zenész pályán. Egyébként a dob csak „második számú” hangszer számára a hegedű mögött, amivel komolyabb céljai vannak. A klasszikus zene áll hozzá közelebb, de amikor hallott a Kecskemétrocks-ról, gyorsan eldöntötték barátjával, hogy regisztrálnak.

– Néha jó kimozdulni a komfortzónából – mondta vagányan, egy tizennégy évestől talán szokatlan bölcsességgel Bercel, aki adott a megjelenésre is: népies kalapban ült a dobok mögé. Koppánnyal lelkiismeretesen felkészültek: a kapott oktatóvideók alapján megírták a kottákat, majd sokat gyakoroltak, mint egy csibészes mosoly kíséretében megtudjuk, „a szomszédok nagy örömére a teraszon”. Az ifjonti lendület aztán kitartott a koncerten is.

Szőke Jánosnak, vagy ahogy barátai, rajongói ismerik, Johnnynak a rockzene az élete. A ‘80-as években az országos hírnévre is szert tett Kordon metálzenekarral nyomult a hírös városban, majd barátjával és zenésztársával megalapították a Johnny&Basco party-rock gitárduót. Tíz éve Németországba költözött családjával, de ott se tette le a gitárt: jelenleg két zenekara van, az egyikkel hard rockot játszik.

– Kecskemétiként ezt nem hagyhattam ki, szerintem brutálisan jó ötlet! – jelentette ki Johnny, aki már fél éve megtervezte a mostani hazautazást, csak hogy ott lehessen az óriászenekarban. A betanulás neki aztán tényleg nem okozhatott gondot, több dalt – így a Tankcsapdáét vagy a Bikiniét – már játszotta is korábban. Nyáron a Balatonnál egy este leült, és sorra átnézte az összeset. A Sing Sing Halál a májra szerzeménye volt a kedvence, főleg hogy a banda dobosa, Váry Zoltán gyerekkori barátja, többször zenéltek is együtt. Kecskemétre elkísérte a családja és ez jó alkalom volt arra is, hogy összefusson pár régi haverral.

A gitáros Bauer Máté a Keszthely melletti Cserszegtomajról érkezett, de gyorsan kiderült, neki is erős kecskeméti gyökerei vannak, hiszen élete első huszonöt évét a hírös városban töltötte – és most ahogy a hirdetést meglátta, hazahúzta a szíve. Több együttesben is zenélt, sokszor felléptek a Kilelében vagy a Tőserdő szépe szépségversenyen. Következett tizenkét év Angliában, de ahogy hazaköltözött, nem sokkal később alapított is egy bandát.

– A férjem egy nap egyszercsak közölte, hogy ő egyébként regisztrált minket a Kecskemétrocksra. Elmentünk a szegedi táborba is, hát az elég mélyvíz volt, de biztattak, hogy jó a hangom, itt a helyem – idézte fel nevetve a budapesti Szécsi-Tóth Zsófia, hogyan csöppent bele az egészbe. Ő és párja tényleg az amatőrök közé sorolható, hiszen a zenélés számukra soha nem a pénzkeresetet, a megélhetést jelentette, hanem az élet egyik fő örömforrását. Szécsi Gábor fiatalkorában templomban gitározott, később tábortüzek mellett, de zenekara soha nem volt – pedig felesége elárulta, mindig erre vágyott. Zsófia pedig sokáig a Zeneakadémiával kacérkodott, de aztán másként alakult, csak hobbiból énekelt egy kórusban. Tíz évig a Dán Kulturális Intézet kulturális titkáraként Kecskeméten dolgozott, és azóta is rendszeresen visszajárnak.

– Imádjuk ezt a várost, és nagyon tetszett a Kecskemétrocks ötlete. Mentünk volna tavaly is Szegedre, de akkor még pici volt a kisebbik gyermekünk. Most nagyon lelkesek voltunk, nyáron esténként gyakoroltunk, mikor már elaltattuk őket, de valószínűleg beszűrődtek a hangok, mert egy nap azt hallottuk, hogy a kisfiam az AC/DC-től dúdolja a Highway to Hell-t – nevetett az édesanya. Zsófia is a klasszikus zenét szereti leginkább, de most nagyon izgalmas “kirándulás” volt számára betanulni a rockdalokat is, főleg a bennük megjelenő erős társadalmi reflexió, kritika lepte meg. A házaspár a külsőségekre is odafigyelt szombaton: a férjnek a szakálla, a feleségnek a haja volt csíkos.