A Tisza és a Duna találkozásáig eveztek a halasi vízitúrázók

A vándortábor a kiindulóponttól Zentán, Adán, Péter­révén, Törökbecsén, Nagy­becskereken és Titelen átevezve jutottak el a torkolathoz. Volt, ahol mindössze pár fa, máshol pedig kiépített kemping fogadta a túrázókat, akik mindenhol élvezhették a helyiek vendégszeretetét. – Barátságos, segítőkész emberekkel találkoztunk. Az iszapos parton sok helyen magánmólónál, -stégnél, -csónakrámpánál lehetett csak kikötni. Mindenütt szívesen fogadták a kenusokat – mondta Mester Sándor.

A halasi lapátolók – pesti, dunaújvárosi, szegedi, kanizsai és szabadkai társaikkal együtt – komoly kihívásokkal néztek szembe az idei túrán. A túra előtti esőzéseknek köszönhetően ugyanis előttük vonult le az árhullám, hatalmas, szinte cseppfolyós iszapréteget hagyva maga után, ami miatt nem vagy csak nehezen tudtak kikötni.

– A meleg önmagában még nem lett volna gond, hiszen arra máskor is volt példa, csak akkor többször meg lehetett állni egy hűsítő fürdésre, ez azonban most nem adatott meg az iszap miatt. Így aztán bizony napi több órát töltöttünk a vízen, tűző napsütésben a 20–40 kilométeres távokon – emlékezett vissza Mester Sándor.

A hőség és a szúnyogok hada azonban semmit nem vett el az evezés és annak útvonala nyújtotta élményből.

– Végigmenni a Tiszán, a Tiszá­ból mezítlábasan átlépni a Dunába, bizony ez olyan élmény, ami csak keveseknek adatik meg. Az egyik legkeményebb (vízi)túra volt, amit vezettem, illetve végigeveztem, de minden perce megérte – mondta Mester Sándor.