Mások segítése Sanyika élete, most mégis családjának gyűjtenek

Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül – szól a Példabeszédek könyvének évezredes bölcsessége, amit bizonyára Horváth Sanyika lelkébe írt egy kéz születése előtt. A 11 éves, negyedik osztályos jakabszállási kisfiú ugyan nem forgatja a bibliát, de lénye mintha annak szelleméből sarjadt volna. Sanyika életfilozófiája, hogy jobb adni, mint kapni, s ettől vezé­relve minden szabadidejét mások, barátai és szomszédai segítésével tölti. Szerény körülmények közt él családjával, de kicsinyke zsebpénzét mindig barátai és ismerősei megajándékozására költi. Ez az életelv vezeti mindennapjaiban a különlegesen szimpatikus negyedikes kisfiút, akivel a jakabszállási iskola könyvtárában találkoztunk, szomszédja, barátja és könyvtárosa, Tóth Renáta társaságában. Sanyika kezet nyújt, de óvatosan, mert kötés van rajta – egy szomszédnak segített és felsértette a kezét.

Talán csak szűkebb közegében maradt volna ismert Sanyi­ka segítőkészsége, ha egy nap, húsvét táján nem jelenik meg Renátánál, szeretett szomszédasszonyánál a Bogárzónál lévő tanyájukon és nem visz ajándékokat a családnak kis táskájában.

A tavaszi szünet előtti utolsó napon Renátáék egy idős szomszédjuk felé vették az irányt traktorjukkal, ahol Sanyika éppen az idős bácsinak segített tanyáján. Húsvét közeledett, így szatyrukban édességgel érkeztek meg a kisfiúhoz. Másnap reggel Sanyika jelent meg Renátáéknál kis táskájával.

– Húsvéti díszbe öltöztettük a házat, és mire lejöttek a gyerekeim, hogy üdvözöljék Sanyikát, ő a nyuszidíszek mellé egy-egy szívószálas üdítőt tett le a gyerekeimnek, nekem pedig egy tábla csokoládét hozott azért, mert hálás volt az édességekért és azért, mert a gyerekeim barátja. Ekkor jött az ötlet, hogy megosszam a közösségi oldalon ezt a történetet Sanyika fényképével, hiszen szokatlan a mai világban az önzetlenség, különösen ritka, ha az ad, akinek magának sincs sok – mondja Renáta, aki nemcsak szomszédként, hanem az iskola könyvtárosaként is napi, baráti kapcsolatban áll a kisfiúval.

Miért jó adni, még akkor is, ha nincs igazán miből, azt a rendkívül szimpatikus, mosolygós kisfiú maga magyarázza el: – Kapni jó, de adni még jobb a léleknek, hiszen jó érzést okozok vele a másiknak – mondja Sanyika és hozzáteszi, hogy ez a beállítottság családi örökség, édesapja is önzetlen alkat, amolyan békebeli úriemberként emlegetik a környéken. A kisfiú szabadidejében a környékbeliek és az idősek portáján segít, megkönnyítve sokak életét. Ha pedig egy kis zsebpénzhez jut, abból mindig valami ajándékot vásárol ismerőseinek. Sanyika szabadidejét, persze amikor épp nem segít valakinek, a jakabszállási repülőtéren tölti, a vitorlázórepülők társaságában. – Nagyon szeretem a vitorlázókat, imádom, amikor a repülő felhúzza az égbe – mondja

Sanyika, aki idáig már hatszor repült és később maga is szeretne egy gépet.

Sanyika önzetlensége azért is különleges, mert nagyon szerény körülmények között él a 74 éves, súlyosan szívbeteg édesapjával és közfoglalkoztatott édesanyjával egy omladozó, lassan lakhatatlanná váló jakabszállási tanyán: az épület falai megrogytak, a tető hiányzó részeit ponyvával pótolták. Ráadásul a kö­zelmúltban tulajdonosa eladta a tanyát, csak a haszonélvezeti jog maradt meg a családnál, de az épület állapota miatt abban már nem indulhatnak neki a következő télnek. Felújításra nincs pénzük. Ilyen körülmények közt a legritkább esetben lesz adakozó és mások segítését legfontosabb céljának állító az ember. De Sanyika nem olyan, mint a többiek. Ezért döntött Renáta úgy, hogy megörökíti és közzéteszi azt a pillanatot, mikor Sanyika beállított hozzájuk a kicsinyke pénzéből vásárolt ajándékokkal.

Renáta megjegyzi: – A bejegyzéshez először a dolgos kis kezeit akartam lefényképezni, ahogy átnyújtja az ajándékot, de szégyellte, így a mosolygós arcát tettem be. Pedig egyáltalán nem kellene szégyellnie azt, hogy már ilyen fiatalon meglátszik a munka a kezén – mondja Renáta és hangsúlyozta, hogy a poszt először nem felhívás volt, csak a ritka és kellemes élményt szerette volna megosztani ismerőseivel, de a bejegyzés önálló életre kelt, másnapra hatezer, ma már több mint 34 ezer kedvelésnél, és csaknem nyolcezer megosztásnál járt, alatta 2500 hozzászólással. Ezért meglódult Renáta fantáziája, reményei szerint összefogással akár új lakóhelyhez is juthat Sanyika családja. Gyűjtést szervezett, mellyel talán elegendő pénz gyűlik össze ahhoz, hogy Sanyika családja egy elfogadható állapotú tanyát vásároljon, ehhez nyolc-tízmillió forint lenne szükséges.

– Képzeljük el, hogy ez egy tündérmese, amilyen már több is volt ebben az országban, olyan sokakon segítettek már jó szándékú emberek. Remélem, hogy Sanyika története is ilyen tündérmese lesz, ami egy jobb állapotú ingatlan megvásárlásával érne véget – mondja Renáta, már akkor, amikor Sanyikával együtt kísérnek ki bennünket a könyvtárból. Sanyika kezét nyújtja, mikor megállunk az iskola oldalánál, ahol a kerítésen belül halomban állnak a régi padok és egyéb tárgyak. Sanyika odanéz és megjegyzi: – Itt is elkélne a segítség. Talán majd egyszer.

Doboz a vendéglőben

Tóth Renáta gyűjtést szervezett Sanyika családjának, hogy egy lakható ingatlanba költözhessenek. Aki szeretne segíteni felajánlásával, az a Jakabszállási Lokál­patrióták Egyesülete 51700526-10000771 számlaszámán megteheti, illetve gyűjtődobozt helyeztek ki a jakabszállási Nádas Vendéglőben.