Az urnatemető szélét csíphették el a régészek

A Nyíri út és Balaton utca sarkán hamarosan egy mélygarázsos társasház épül. Az előzetes régészeti dokumentáció készítése során a szakemberek 40 négyzetméternyi területet mozgattak át, ekkor egy 3. századi, sűrűn lakott szarmata település részleteire – tárológödrökre, árkokra – bukkantak. A nagy volumenű földmunkák miatt közel 2000 négyzetméteren lett előírva teljes felületű megelőző feltárás az építkezésnek ebben a szakaszában.

A szarmata emlékek már megszokottak a megyebeli régészeknek, viszont most nagy meglepetésükre egy, a Kr. e. 1700-1500-as évekre keltezhető urnatemető nyomait is megtalálták. Wilhelm Gábor, az ásatás vezetője lapunknak elmondta: a nekropolisz a késő bronzkorban a Duna-Tisza közén és a Duna mentén élő, földműveléssel és pásztorkodással foglalkozó Vatya-kultúrához köthető. Ennek népessége a halottakat elégette, majd a hamvakat egy nagy edénybe szórták, tetejére egy tálat helyeztek, végül elásták. Melléklet (például fegyver, ékszer) ritkán van a vatyai urnákban. A Balaton utcai feltárásról húsznál több edényt szállítottak eddig a múzeumba, közülük egynél jelzett csak komolyabban a fémkereső. Az elkövetkező napokban, az urnák kitisztítása és tartalmuk vizsgálata után derül ki, valamelyikben lesz-e esetleg fegyver- vagy ékszer.

Wilhelm Gábor szerint a feltárás éppen csak a szélét érinti a temetőnek, amely valószínűleg messze elhúzódik a honvédkórház irányába. Az, hogy ilyen épségben megmaradt, egy közel egy méter vastag futóhomok rétegnek köszönhető, amely a 18-19. században rakódhatott a korabeli felszínre. Mivel a későbbi építkezések nem bolygatták meg 2 méteres mélységben a földet, a nekropolisz sem sérült.

– Ez a feltárás is megmutatja, hogy a város alatt is megőrződik a múlt, Kecskeméten is elképzelhető, hogy egy 3700-3800 éves temető van valahol a lábunk alatt – mutatott rá a régész, és azt is hangsúlyozta: ez a lelet azért is fontos, mert a Vatya-kultúrához köthető tárgyi emlékek kis számban kerültek elő a megyeszékhelyen, hasonló temetőre pedig még nem is bukkantak eddig a város területén.

Milyen volt az élet a Duna-Tisza közén a középső bronzkorban?

A Duna-Tisza-közén és a Duna jobb parti sávjában formálódott ki a Vatya-kultúra a középső bronzkor időszakában. Lelőhelyei a mai országhatáron belül találhatóak, így teljesen „magyar” régészeti kultúrának számít.

A korszak kutatása egészen 1905-ig nyúlik vissza, ekkor tárta fel Kada Elek, a kecskeméti múzeum igazgatója Újlengyel határában, Vatyapusztán a korszak egyik jelentős temetőjét. A magyarországi bronzkor kutatásában ez lett a kultúra névadó lelőhelye.

A Duna-Tisza-közi kultúra élete nagyjából fél évezredet ölel át, amely a békés fejlődésben telt el. A kultúra területén egymástól 5-10 kilométerre találhatóak a központjaik, melyek a társadalmi és gazdasági központ szerepét is ellátták. Ez a nagy bronzkori „parasztkultúrák” fénykora a Kárpát-medencében, de a Vatya népesség életmódjában a mezőgazdaság mellett az állattartás végig meghatározó szerepet játszott.

A kultúra legjelentősebb nyomai az árkokkal és sáncokkal erődített, több részre tagolt földvárak. Ezek vagy településeket védtek, vagy a dunai átkelőhelyeket tartották ellenőrzésük alatt. A környéken Tiszaalpáron, Nagykőrösön ismert földváruk, Solt-Tételhegyen, Érsekhalmán találták meg nagyobb közponjaikat, legutóbb Kiskőrös mellett ásták ki a korszak egy kiemelkedő aranyleletét. Kecskeméten a mostani az első komolyabb nyoma a Vatya-kultúrának, mely alapján valószínűleg a Széchenyiváros alatt húzódhatott egy hosszabb életű településük.