A jó illusztrációban a gyerekek mindig találnak valami újat

– Hogyan kezdődött?

– Kiskoromban is szerettem rajzolni, arra emlékszem, hogy egy művem szerepelt egy óvodai meghívón. Az iskolában, legalábbis alsó tagozatban viszont nem számítottam kiemelkedően jó rajzosnak. Voltak olyan visszajelzések, amelyek el is keserítettek, így inkább csak otthon, saját örömömre rajzoltam, festettem, igaz, nem is akartam mindenáron megfelelni az iskolai követelményeknek. Aztán felsőben lett egy kedves tanárom, aki buzdított, hogy meg kellene próbálnom a grafikusi pályát. Hetedikben már nem is tudtam más foglalkozást elképzelni magamnak, ekkor már komolyan belevetettem magam a rajzolásba: szakkörre jártam, elmentem egy művészeti iskola előkészítőjére, pályázatokon szerepeltem, jó eredményekkel. Mo­hácson nőttem fel, itt nagyon támogatták a fiatal művészpalántákat, így 15 évesen például már lehetett önálló kiállításom. Művészeti iskolába Baján jártam.

– Ha jól tudom, A platánfa álma már nem az első mesekönyve.

– Igen, ez már az ötödik, de szívemnek ez a legkedvesebb. Cserepes Andrea Hüllőlecke című kötete volt az első, amelyhez egyedül készítettem képeket. Öt éve pedig A csillagszemű juhász népmese-válogatást illusztrálhattam. Andit két éve ismertem meg Kecskemét főterén, ahol a Hírös Hét Fesztiválon rendszeresen szoktam árulni a grafikáimat. Odalépett hozzám azzal, hogy írt egy mesét, és keres valakit, aki megrajzolná. Elküldte, elolvastam, és majd elájultam, annyira tetszett. Sírtam is rajta kicsit, olyan mélyen megérintett. A legszebb mese, amivel valaha találkoztam! Kiváltságosnak éreztem magam, hogy Andinak éppen rám esett a választása. Nagyon szurkoltam, hogy sikerüljön kiadót találni, és megjelenhessen, mert szerintem minden gyereknek meg kellene ismernie ezt a különleges történetet. Eddig szerencsére rendkívül jók a visszajelzések.

– Mi volt benne a legnagyobb kihívás?

– Ez a mese önmagában is kerek, sokat gondolkodtam rajta, milyen legyen a képi világa, hogy jól visszaadjam a hangulatát. Teljesen szabad kezet kaptam, az egész könyvet megtervezhettem, az illusztrációk mellett a borítót, a feliratokat is. Rengeteget dolgoztam vele, a végére eléggé el is fáradtam, de egyben hatalmas élvezetet is jelentett.

– Andreával egyeztette azért a karaktereket, ki hogy nézzen ki?

– Nem, ezt is rám bízta. Olyan szempontból könnyű dolgom volt, hogy nagyon pontos és részletes leírások vannak a szereplőkről a mesében. Egy véletlen bakit mégis elkövettem: már tíz grafikán barnának festettem a főszereplő kislány, Olívia haját, aztán leesett: mintha a mesében fekete hajú lenne... Felajánlottam Andinak, hogy átfestem, de ő azt mondta, neki egyszerűbb javítania a szövegben azon a pár helyen. Így maradt Olívia barna hajú.

– Kizárólag meséket illusztrál?

– Néha meg szoktak kérni mondjuk portrérajzolásra, elvállalom, de a szívem csücske a mese, a belső világomat ebben tudom a legjobban átadni. A meseillusztrációkat egyes grafikusok másodlagosként szokták kezelni, nem fektetnek bele annyi energiát, mint a „komolyabb” műfajokba, pedig ezekre is rá kell szánni az időt, hogy alaposan és szépen ki legyenek dolgozva.

– Milyenek a Nagy-Bán Kitti-s grafikák, ön szerint mitől lesz egyedi a stílusa?

– Akvarellt és tust nem sokan alkalmaznak, ez például jellemző rá. Szeretem azt is, ha a képek nemcsak azt ábrázolják, amiről a mesében olvashatunk, hanem ezenkívül sok apró, érdekes részletet. Amikor a mérges fiúk rátámadnak Sebestyénre, a fűbe odarajzoltam egy kis dühös mérgesgombát is. Olíviának meg mindenhol a keze ügyébe adtam egy kis macit, pedig nem szerepel a mesében. Szerintem az a jó, ha a gyerekek a könyvet kinyitva újabb és újabb meglepetésre bukkannak. Néhány hónappal később én is rácsodálkozom ezekre, mert elfelejtem őket. Egyébként mintha divat lenne, hogy a képek félelmetesek legyenek vagy varázslatot árasszanak. Én viszont összességében pozitív hangulatra törekszem, mégha nyilván vannak egy mesében szomorú részek is. Hiszen az a cél, hogy szórakoztassuk és ne sokkoljuk a gyerekeket, így is épp elég rossz hatás éri őket a világban.

– A rajzolás teljesen kitölti a mindennapjait?

– Általában elkerekedik az emberek szeme, amikor megtudják, hogy napi négy órában postán dolgozok és csomagküldeményekkel foglalkozok. De nekem ez teljesen természetes, biztos keresetet jelent, és szeretem is ezt a munkát. Azt hiszem, néha kell is, hogy kiszakadjak az alkotói magányból. Főnököm és a munkatársaim abszolút támogatják művészeti tevékenységemet, nagyon jó az időbeosztásom, így a kettő teljesen jól megfér egymás mellett. Maradék időmben pedig egyedileg díszített termékeket, vászon bevásárlótáskákat, ékszereket, hűtőmágneseket, ajtódíszeket készítek. Remélem, hamarosan Andi újabb könyvvel áll elő, mert szívem vágya, hogy az ő meséit illusztrálhassam.

A platánfa álma

Nemrég mutatták be Pásztor Andreának, a Kecskeméti Lapok újságíró-szerkesztő munkatársának A platánfa álma című meseregényét, amelyet Nagy-Bán Kitti szemet gyönyörködtető illusztrációi díszítenek. A fiatal grafikusművész szívét-lelkét beleadta a majdnem ötven képbe, és reméli, hamarosan újabb közös mesekönyvbe kezdhetnek Andreával.