Gyémántlakodalmukon újra kimondták a boldogító igent

Régi hagyomány a kocséri templomban, hogy évről évre lehetőséget biztosítanak a kerek házassági évfordulójukat ünneplő házaspárok számára, hogy megismételjék hajdani, egymásnak tett fogadalmukat. Idén október közepén jött el a jeles alkalom, mely során Csőke Miklós és felesége, Csőke Miklósné Üllei Kovács Mária hatvan esztendő után mondta ki újra a boldogító igent.

– 1958-ban összesen 47 esküvő volt Kocséron. Sajnos, a sok házaspárból már csak mi értük meg mindketten, együtt a hatvanadik házassági évfordulónkat – mondta Marika néni, aki férjével november 8-án ünnepli gyémántlakodalmát.

Mindketten tősgyökeres kocsériak, mégis 15 év telt el, míg találkoztak. Szerelem volt első látásra.

– Egy pedagógus családnál szolgáltam 1955-ben, tizenöt éves koromban. Két kisgyerekre vigyáztam. A tanítónő színjátszó kört szervezett, melynek én is tagja voltam. Úgynevezett szabadtéri estéken léptünk fel. Az első előadás után bál volt, ott ismerkedtünk meg. Felkért táncolni – emlékezett vissza Marika néni.

– Nagyon szép fiatalember volt – tette hozzá mosolyogva, majd elmondta: az udvarlás során kiderült, hogy Miklós bácsi fess külleméhez kedves, romantikus és kitartó jellem is társult.

– Hegedülni és nagybőgőzni is tudott. Egyszer szerenádot adott nekem az ablakom alatt. Mikor pedig később Nagykőrösön dolgoztam a konzervgyárban, és ott is laktam albérletben, nagyon sokszor átbiciklizett Kocsérról, hogy találkozhassunk. Pedig az nem kis távolság – mesélte meghatódva Marika néni, majd közösen felidézték házasságkötésük napját.

– Előző éjszaka végig esett az eső – mondta Miklós bácsi.

– Lovas kocsival vittek minket, szalmazsákokon ültünk az ülésen. Mivel a fogatosunk nem takarta le a kocsit, elázott, és befogta a gyönyörű szép esküvői ruhámat – tette hozzá hatvan év után is kicsit bosszankodva felesége, akinek nézetei szerint négy dolog kell a hosszú és boldog házassághoz. Szeretet, türelem, megértés és megbocsátás.

– A legfontosabb, hogy szerelemből házasodjon az ember, és hogy tudjon békülni és megbocsátani. Nálunk mindig én engeszteltem, ugyanis nem tudok haragot tartani. Úgy fájt a lelkem, ha csak egy napig is haragudtunk egymásra. Ő egy kicsit makacsabb – árulta el nevetve.

Elmondta: sok nehézséget tartogatott számukra az együtt töltött hatvan esztendő, de a szegénység és a rengeteg munka korántsem szétválasztotta, sokkal inkább összekovácsolta őket, és megerősítette kapcsolatukat.

– A szerelem egy idő után mindig átalakul szeretetté. Puszit már csak különleges alkalmakkor és ünnepnapokon adunk egymásnak – közölte nagyot kacagva Marika néni, aki beszélgetésünk során láthatóan napi sokszori rutinból fakadó ösztönösséggel, jártában-keltében sem feledve, simogatta meg számtalanszor szeretetteljesen férje vállát.

Dugipénzből nászajándék

Marika néninek és Miklós bácsinak három gyermeke született, öt unokájuk és egy dédunokájuk van. Megismételt eskütételükre az egész család összegyűlt. Nagy örömükre testvéreikkel és barátaikkal együtt, összesen harminchatan ünnepeltek közösen, mely során a kocséri Csicsergő néptánccsoport meglepetésműsorral készült számukra: Miklós bácsi kedvencét, csárdást roptak a mulatságon. A házaspár meghatódva mutatta a családi fényképalbumot, melyet ajándékba kaptak.

Emellett Miklós bácsi titokban külön nászajándékkal is készült.

– A dugipénzéből vett nekem egy porszívót meglepetésképpen – mondta büszkén és meghatódottan Marika néni. – Persze, azzal is csak nekem lesz dolgom – tette hozzá nevetve.