Elköszön a legendás zongoratanár az iskolától

A pedagógus életmű-­elismerésként fogja fel a Kalocsa Város Művészetéért kapott Haynald Lajos-díjat, a tankerületi kitüntetést, valamint a hétfői tanévnyitón átvett, prof. dr. Kásler Miklós miniszter által neki címzett, emmis oklevelet, amely „nagyon jólesett” neki, leginkább azért, mert rengetegen gratuláltak hozzá. Mint mondta, a volt növendékek, egykori kollégák elismerő szavai a kitüntetéseknél is többet jelentettek számára, az pedig, hogy mindezt imádott hivatásáért könyvelhette el, csak hab a tortán.

– Nem mindenki mondhatja el magáról, hogy egész életében azt csinálhatta, amit szeret – hangsúlyozta mosolyogva, hogy mennyire szerencsésnek érzi magát, amiért a zongoratanításnak és a szolfézsnak szentelhette egész karrierjét. Kisebb-nagyobb megszakításokkal egyébként 1973 óta (folyamatosan csak a Zeneművészeti Főiskola elvégzése után, 1979-től) végig Kalocsán tanított, leszámítva egy-egy időszakot, amikor például Kubában vagy Dunaújvárosban élt. A tanítás mellett mindig aktívan dolgozott a helyi kulturális élet felpezsdítésén, lelkes szervezőként és persze előadóként is. Egyike a Kalocsai Kortárs Művészeti Klub mintegy félszáz tagjának, akiknek találkozóira zenés előadásokat állít össze, legközelebb például egy Cseh Tamás-estet fog levezényelni.

Haskóné a kortárs klub mellett énekkarokban is rendszeresen szerepelt, jelenleg az augusztus 20-án a Kalocsa Város Közművelődéséért járó Cziráki Imre-díjjal kitüntetett Kalocsai Kamara Kórusban énekel. Kiemelkedő eredménynek tartja, hogy a szolfézs tanszak számára a Liszt AMI-s kollégáival közösen kidolgozott módszer (hat helyett négyszemeszteres tanterv) néhány éven belül az ország gyakorlatilag összes zeneiskolájában elterjedt. Szintén büszke rá, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen ma több olyan oktató is dolgozik, aki anno növendékként megfordult az óráin. A legszerényebb becslések szerint is legalább 500–600 gyermekkel foglalkozott a 44 éves pályafutása alatt, sokukat 12 évig, folyamatosan tanította.