Kecskemét

2018.07.02. 08:29

Zsibvásár volt a gyermekfaluban

Szombaton első alkalommal tartottak zsibvásárt a kecskeméti SOS Gyermekfaluban. A rendezvény nyitott volt, bárki mehetett árusnak és vásárlónak egyaránt. A kellemes napsütésben, a fák árnyékában gyerekek és felnőttek kínálták portékáikat, köztük külsősök és gyermekfaluban élők.

Sebestyén Hajnalka

A rendezvényre bárki mehetett árusnak és vásárlónak egyaránt

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Sebestyén Hajnalka

Sok-sok társasjáték, plüssfigura, ruhanemű, CD, konyhai eszközök, könyvek vártak új gazdára. Akadt olyan család is, aki a saját kézműves termékeit árusította. A gyermekfalu kis lakói között többek megmutatták, hogy bennük is kering kereskedői véna.

A szervezők elégedettek voltak, már tervezik a soron következő zsibvásárt. A tapasztalatokat levonva, a hónap közepén tartják meg, várhatóan októberben. Külsős árusok is ígéretet tettek arra, hogy még nagyobb körben népszerűsítik majd a zsibvásár lehetőségét.

A rendezvény azonban nem kizárólag csak az adásvételről szólt. Az érdeklődők betekintést kaphattak a gyermekfalu életébe, bátran kérdezhettek, beszélgethettek az ott élőkkel.

A rendezvényre bárki mehetett árusnak és vásárlónak egyaránt
Fotó: Sebestyén Hajnalka / Petőfi Népe
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában