2024.05.10. 13:25
Két rollert is ellopott a kecskeméti férfi
Az elmúlt néhány napban két roller tűnt el Kecskemét belvárosából. A tulajdonosok hiába zárták le kétkerekűiket, az egyiknek múlt vasárnap, a másiknak pedig kedden kélt lába. Szerencsére a pórul járt sértettek azonnal feljelentést tettek, így a nyomozók elemezték a térfigyelő kamerák felvételeit, és meg is találták rajta a feltételezett tettest.
A bizonyítékok alapján mindkét lopást ugyanaz a férfi követte el, egy 37 éves helyi lakos, aki nem volt ismeretlen a rendőrök előtt korábbi ügyei miatt. A bűnelkövetőt május 9-én előállították és kihallgatták. Az egyik rollert lefoglalták tőle; a másikat még keresik a nyomozók, mivel az elkövető attól időközben megszabadult. A kétrendbeli lopással gyanúsítható férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását – közölte a vármegye rendőrsége.