Órákat, vadászpuskákat díszít a Tabdiban élő mestervésnök

Fodor Zoltán mestervésnök különleges képeket képes rávarázsolni egy óra hátlapjára, egy vadászpuska sátorvasára vagy tárlemezére is. Ezek csak díszítőelemek. Ritka hivatás az övé. A mester húsz éve teljesíti a megrendelők igényeit.

Hogy kik azok az emberek, akik ilyen megrendelést kérnek? Olyanok, akik rendezett körülmények között élnek, jó fizetéssel rendelkeznek, akik számára egy fegyver megvésése annak esztétikai-művészi értéke miatt is fontos. Ők hoznak olyan míves, nagy értékű karórákat, kardokat, késeket vagy vadászfegyverek egyes alkatrészeit, amelyekre különböző képeket kérnek.

Ma, akinek pénze van, igyekszik befektetni. Van, aki ingatlant, más aranyat vesz, megint más például egyedi, nagyon márkás karórát vásárol, amelyet Tabdiba küld megvésésre. Egy ilyen időmérő ára egy közép-, vagy akár egy prémium­kategóriájú autóéval is vetekszik. Amikor elkészül rá a véset, akkor a piacon az óra értéke többszörösére is nőhet. Fodor Zoltán azt mondja, hogy bizalmi hivatás az övé, mivel egy értékes tárgyat hagynak nála, másrészt ha a fémre készített képet nem jól készíti el, akkor már nem lehet kiradírozni.

Hogy milyen tematika kerül egy márkás órára? Fodor Zoltán azt mondja, van, amikor rábízza a megrendelő a kép megtervezését, és csak a stílust adja meg. Egy vadász például barokk tölgyfaleveles mintát kér.

Ekkor beindul az ember fantáziája, szinte ráálmodja a fémre a díszeket az ember.

Van olyan személy, aki pontosan tudja, mit szeretne. Például egy balatoni borász a présházát, a dombot, a szőlőültetvényt vésette az órája számlapjára, azaz egy tájképet kért a számlapra. Hangsúlyozta, hogy aki évtizedek óta dolgozik, az iránt megvan a bizalom a szakmában. A jó hírnévre azonban nagyon kell vigyázni. Ha valaki hibázik, akkor Európában néhány hét alatt végigfut a rosszhír. Amikor átvesznek egy már megvésett, vagyont érő karórát a megrendelő részéről, akkor egy órás eszközzel milliméterről milliméterre vizsgálják át a kész munkát. Van úgy, hogy ez több napig is eltart.

Hogy van-e annak jelentősége, hogy ki honnan dolgozik?

– Eleinte előfordult, hogy megcsináltam a munkát például egy fegyveralkatrészen, de úgy jelent meg a nyugat-európai vadászpuskapiacon, mintha a munka az ausztriai Ferlachból, vagy egy olaszországi műhelyből származott volna – mondta.

Hogy van-e utánpótlás? Nincs – válaszolt Fodor Zoltán. Pedig vannak olyan alapfogások, amelyeket kétheti figyeléssel el lehet sajátítani, de ez maximum a tudás 10 százaléka. Viszont minden más a fejben dől el. Például, hogy tud-e rajzolni a vésnökjelölt; grafikai téren képes magát kifejezni? Ha erre képes, jön a második feladat. Képes-e felkarcolni képet az adott fémfelületre; a felkarcolt képet képes-e kidolgozni? Majd az is fontos, hogy mennyire teszi bele magát a munkába; mennyire képes lehelet­finoman kidolgozni egy alkotást.

– Akinek nem ezen kattog az agya éjjel-nappal, abból nem lesz jó szakember – állítja Fodor Zoltán, aki legalább két tucat emberrel foglalkozott az elmúlt két évtizedben, de a többségük nem maradt meg a szakmában.

A mester napi 12 órát is eltölt a műhelyében. Megszállott, de nem fanatikus. Mint mondja, a munkája mellett a helyi színjátszókörbe jár próbálni, amelynek párja a vezetője és a darabok szerzője. Szívesen főz, párjával pedig kirándulni járnak, ekkor a műhely nem érdekli. Ám amikor közeledik az újjáépített épület felé, már azon jár az agya, hogy aznap mi szépet kellene csinálnia.

Hogy monoton-e a munka? Nem. Pláne úgy nem, hogy zenét hallgat napközben. Szereti Vivaldi műveit és más klasszikusokat, akárcsak a könnyűzenét. Mint mondta, a munkát nem lehet megunni, minden tized milliméternyi vésés különbözik egy-egy felületen. A válaszra, hogy elérte-e a csúcsot, nemmel felelt a mester.

Tanulni élethossziglan lehet és kell a mi szakmánkban

– mondta Fodor Zoltán.

Édesapja nagyon szépen faragott

Fodor Zoltán eredetileg autó­villamossági szerelőnek tanult, majd Budapestről Lajosmizsére költözött. Édesapja nagyon szépen faragott, esztergályos szerszámkészítő volt, tőle örökölte a tehetségét. Annak idején nem volt lehetősége, hogy felvegyék a főiskolára, bár járt előkészítő művészeti tanfolyamra, amely alapot adott a jelenlegi munkához. Lajosmizsén szabadtéri kovácsműhelye volt. A városban majdnem minden második háznál volt puska, amelyekre vésetet készített, a megrendelések motiválták a vésnöki hivatás irányába. Egy alkalommal Német­országból kapott egy olyan könyvet, amely a ferlachi fegyverművesek munkáinak a fotóit tartalmazta. Ezeket a képeket tanulmányozva lépett mindig egy kicsit előre. Autodidakta módon tanulta a hivatást.