Lovassport

2024.09.08. 19:20

A négyesfogathajtás újra hazatért

Az eredményhirdetéssel egybekötött záróünnepséggel vasárnap délután befejeződött a jubileumok négyesfogathajtó-világbajnoksága, mellyel az ötven évvel ezelőtti első magyar vb-aranyat, a negyven évvel ezelőtt teljes magyar sikerrel zárult, ugyancsak szilvásváradi vb-t és a húsz évvel ezelőtti legutóbbi magyar vb-aranyat ünnepelte meg a százéves Magyar Lovassport Szövetség.

MW

Lázár Zoltán lovai a négyesfogathajtó-világbajnokság akadályhajtás versenyszámában

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

„Lovakról beszélni nemes dolog, hiszen a lovaink hoztak bennünket ide, a Kárpát-medencébe, ahol otthonra találtunk, és hazát teremtettünk magunknak. Amikor több mint 1100 éve idejöttünk, már egy évezredes állattartó kultúra volt mögöttünk” – kezdte beszédét Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, aki szerint a lovak mellett a sport is évezredek óta elválaszthatatlanul hozzátartozik az emberhez.

A magyar szövetség korábbi elnöke kifejtette, a Kincsem Nemzeti Lovas Program keretében 2018-ban átadott és a világbajnokságnak is otthonául szolgáló komplexum Európa-szerte ismertté vált. Úgy vélte, a világ azon versenypályáinak egyike, amely minden lovas szakágat egy helyen tud kiszolgálni. Farkas a Lipicai Lovasközpont névadó lófajtájával kapcsolatban kijelentette, intelligenciájával, kitartásával és mindenekelőtt nagyszerű teljesítményével kitűnik társai közül.

Szilvásvárad, fogathajtás, négyesfogathajtó-világbajnokság
A német Georg Von Stein a négyesfogathajtó-világbajnokság akadályhajtás versenyszámában Szilvásváradon 2024. szeptember 8-án
Fotó: Kovács Tamás / Forrás:  MTI

Az elmúlt napok eseményeit látva nem túlzás azt állítani, hogy a világbajnoksággal a négyesfogathajtás újra hazatért. Kevés olyan sportág van ugyanis a világban, amely ennyire szorosan kötődik a magyar lovas hagyományokhoz, a lovas innovációhoz, a lovas kultúrához. A fogathajtó szakág királykategóriájában a rajthoz állók többsége a lószerszámoktól a hajtóstílusig a magyar mintát is követi. Magának a sportágnak a megteremtésében is úttörők és sokáig világszerte utánzott, iskolateremtő mesterek voltunk

– mondta a parlamenti államtitkár.

Nemzeti kincsünk a lovassport

Farkas Sándor méltatta a negyven évvel ezelőtti, ugyancsak szilvásváradi magyar vb-t és annak magyar hőseit, majd azzal zárta szavait, hogy „a lovassport, a lótenyészés nemzeti kincsünk és büszkeségünk, a mögöttünk hagyott napok pedig ezt az örökséget mutatták be méltó módon országnak és világnak”.

Dobrovitz József a négyesfogathajtó-világbajnokság akadályhajtás versenyszámában
Fotó: Kovács Tamás / Forrás:  MTI

„Nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy közel egy hétig ismét Szilvásváradra figyelt a fogatvilág. Kijelenthetem, hogy a nemzetközi fogathajtó társadalom mindig számíthat a magyar lovasbarátok támogatására, hiszen a fogathajtás Magyarországon itthon van” – mondta záróbeszédében a százéves fennállását ünneplő Magyar Lovassport Szövetség elnöke, a kettesfogathajtásban 12-szeres világbajnok Lázár Vilmos, aki megköszönte a magyar kormánynak és a Nemzetközi Lovasszövetségnek (FEI) a bizalmat és a támogatást.

A magyar fogathajtás visszatért az őt megillető helyére

Cseri Dávid, a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság igazgatója kifejtette, a Bükk ölelésében fekvő településen összesen ötvenezer embert láttak vendégül, sokan visszatértek azok közül, akik 1984-ben is jelen voltak. Meglátása szerint akkor sokan döntötték el, hogy az életüket a lónak szentelik és ha csak egyetlen ember most is így dönt, akkor már megérte ezt a vb-t megrendezni.

Érmek helyett most lehetőséget kaptunk, hogy a magyar fogathajtás visszatérjen az őt megillető helyre

– zárta beszédét a versenyigazgató.

Joaquin Medina Garcia, a FEI (Fédération Equestre Internationale - Nemzetközi Lovassport Szövetség) fogathajtó bizottságának elnöke azt hangsúlyozta, nagyfokú sportszerűséget, tiszta sportot és a lovak iránti tiszteletet látott, melyek meghatározzák ezt a sportágat.

„Nagy öröm volt látni, hogy a negyven évvel ezelőtti vb történelme hozzájárult ahhoz, hogy évtizedekkel később Szilvásvárad újra otthont adjon egy világbajnokságnak” – jelentette ki a spanyol sportvezető, aki méltatta a magyarok elkötelezettségét és vendégszeretetét.

A másfél órás program során a Magyar Honvédség Budapest Helyőrség zenekara és a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály is szórakoztatta a majdnem telt házas Lipicai Lovasközpont közönségét, amely hatalmas tapssal jutalmazta a Herendi porcelánnal gazdagodott egyéni és csapatverseny dobogósainak tiszteletkörét.

Boyd Exell jobban örül a bronzéremnek, mint az aranynak

Boyd Exell jobban örül a szilvásváradi négyesfogathajtó-világbajnokság csapatversenyében nyert bronzéremnek, mint az egyéniben sorozatban hetedszer megszerezett aranynak.

„Elsősorban annak örülök, hogy a csapatversenyben sikerült bronzérmet nyernünk, ráadásul úgy, hogy csak ketten voltunk, vagyis nekünk nem lehetett kieső eredményük, mert mindkettő számított” – nyilatkozta a viadal záró sajtótájékoztatóján az ausztrál sportoló.

Hozzátette, idén Aachenben már „bekopogtattak az ajtón”, de ott csak a negyedik helyet sikerült megszerezniük, és most elképesztően boldog, hogy a dobogó harmadik fokára csapattagként is felállhatott. Mint felidézte, nagyon emlékezetes verseny volt a stockholmi néhány évvel ezelőtt, ahol zseniális volt a közönség, nagyon sok néző látogatott ki, de ez egy újabb emlékezetes hét lesz számára.

„Szenzációs volt a magyar közönség, nagyon élveztem, hogy a maratonhajtáson is rengetegen voltak és az akadályhajtáson is végig telt ház előtt tudtunk hajtani” – szögezte le. Exell nemcsak a versenyeket emelte ki, hanem azt is, hogy a péntek esti Hungarikum gála is telt ház előtt zajlott.

Az összetett győztes ausztrál Boyd Exell (b) és a harmadik helyezett amerikai Chester Weber a négyesfogathajtó-világbajnokság záróceremóniáján 
Fotó: Kovács Tamás / Forrás:  MTI

A világbajnok hangsúlyozta, az utóbbi fél évben együtt dolgozik Cseri Dáviddal, a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság igazgatójával, illetve a magyar fogathajtókkal. Volt itt edzőtábort tartani, és eléggé komfortosan érzi magát, szeret Magyarországon, és azon belül Szilvásváradon lenni.

Az egyéniben ezüstérmes holland Bram Chardon kifejtette, nagyon nehéz idénye volt, mert két lova is megsérült, az egyik egy vizes akadályban borult fel. Mindkettőt pihentetni kellett, ezért új ló került a világbajnoki fogatába.

„Kérdés volt, hogy ez az új fogat hogyan fog menni, de a fiatal lovam, ami a fogatban elöl szerepelt, fantasztikusan ment, és ezzel a fogattal ennél jobb eredményről nem is álmodhattam volna” – vélekedett.

A legjobb magyarként egyéniben 13. helyezett – és a csapatversenyben ötödik – Dobrovitz József úgy fogalmazott, a rendezés és a közönség maximális volt, ilyen nézők előtt sehol a világon nem volt lehetőségük versenyezni.

„A magyar közönség lázba tud jönni, ha Európa- vagy világbajnokságot rendeznek Magyarországon és ez nagy erőt ad nekünk. Nagyon jó világbajnokságon vagyunk túl, bízom benne, hogy a jövőben lesz még ilyen rendezvény idehaza” – közölte a 2004-ben csapatvilágbajnok vecsési hajtó.

Felidézte, hogy az akadályhajtásban a legidősebb, legrutinosabb lova úgy döntött, hogy nem akar átmenni a hídon, ebből alakult ki az időtúllépés, de „a lovak nem hibáztak, csak én”.

A csapatversenyben aranyérmes holland válogatott tagjai közül Koos de Ronde úgy nyilatkozott, természetesen nagyon örül a kiváló eredménynek, másrészt fantasztikus volt az egész világbajnokság, a helyszín, a pálya, az aréna, illetve hogy ennyien kilátogattak a rendezvényre.

„És nemcsak az volt tökéletes, amit a nézők láttak, hanem a kamionparkoló, és minden olyan körülmény, ami kielégítette a lovak, illetve a versenyzők igényeit. A maratonpálya nagyon kemény volt, világbajnoksághoz méltó” – szögezte le.

Honfitársa, Ijsbrand Chardon elmesélte, hogy reggel, amikor megnézte az akadályhajtás pályáját, azt gondolta, némileg könnyű lesz, de végül bebizonyosodott, hogy mégsem volt annyira könnyű, hiszen csak három hajtó tudott hibátlan maradni. Hangsúlyozta: imádja Magyarországot, imád itt lenni és imádja a lipicai lovakat, ma is volt egy a fogatában.

Fugli Károly, a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség szakmai főtanácsadója, a Nemzetközi Lovas Szövetség elnökségének tiszteletbeli tagja közölte, nagyon örülnek, hogy a versenyzők így élték meg ezt a bajnokságot. Kiemelte a balesetmentes, lókímélő, és a lovak jólétét mindig szem előtt tartó versenyzést, hiszen egyetlen olyan kritikus eset sem volt, ami esetleg nem való lovasversenyre, vagy nem való média elé.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában