Nemzetek Ligája

2024.09.06. 22:41

Marco Rossi: Félelem nélkül, bátran kell játszanunk

Szombaton este a magyar labdarúgó-válogatott Németország ellen kezdi meg a Nemzetek Ligája idei sorozatát Düsseldorfban. Marco Rossi szövetségi kapitány a sajtótájékoztatón elmondta, a játékosai jobb állapotban vannak most, mint három hónapja voltak az Európa-bajnokságon. A magyar kapitány elárulta, hogy többet akarnak majd támadni, és a nyári kontinenstornán elszenvedett vesztes találkozóhoz képest teljesen más mérkőzésre számít. A németeknél eljött a korszakváltás ideje, Julian Nagelsmann együttesében már egyetlen tíz évvel ezelőtti világbajnokot sem találunk.

MW

Marco Rossi szövetségi kapitány a magyar labdarúgó-válogatott düsseldorfi sajtótájékoztatóján

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Az Európa-bajnokság óta szombaton lép először pályára a magyar válogatott. Az ellenfele Düsseldorfban az a német válogatott, amely a kontinenstornán 2-0-ra simán legyőzte, ám azóta hazai együttes több változáson is átesett. A magyar csapat pénteken este edzett a helyszínen, Marco Rossi szövetségi kapitány pedig sajtótájékoztatót tartott, amelyen beszélt a nyári élményekről, és egy jó hírrel is szolgált a magyar csapat szurkolóinak – derült ki az Origo oldaláról.

Bátran kell focizni

A magyar csapat edzője meglepetésre azt mondta, több játékos most jobb állapotban van, mint három hónapja, és ez növeli a magyar válogatott esélyeit a németek otthonában – írta meg a Magyar Nemzet.

Az Európa-bajnokság érthetően csalódást okozott, de ne feledjük, Svájc és Németország, akiktől kikaptunk, előttünk járnak, Skóciát pedig le is győztük. A játékosok most mindenképpen jobb állapotban vannak, mint az Európa-bajnokság alatt voltak, Szoboszlai Dominik, Schäfer András és Kerkez Milos is jobb erőben, formában vannak, így jobbak az esélyeink 

– mondta a kapitány, aki ismét éreztette, a Svájc elleni Eb-nyitómeccset nehezen feledi, ami nyomot hagyott a játékukon a második, németek elleni csoportmeccsen is.

„Most szeretnénk többet támadni és egy egész másfajta meccset játszani a németekkel. Félelem nélkül, bátran kell futballoznunk. Annyit fogunk támadni, amennyit az ellenfél enged majd, ez ugyanis nemcsak a saját csapatunktól, hanem mindig az ellenféltől is függ. Az ilyen meccseket általában az erősebb csapat játéka, formája határozza meg, és nem annyira a másik csapaté” – árulta el Marco Rossi, s kiemelte, jelenleg nem írná alá a harmadik helyet a csoportban, amely biztos bennmaradást jelentene az A ligában. A magyar csapat eltökéltségével kapcsolatban Schäfer András nyilatkozott a játékosok oldaláról.

„Nagy motivációt jelent, hogy a németek ellen léphetek pályára. A német válogatott előkelő pozíciót foglal el a világ futballjában, és mindenki, aki pályára lép ellene, extrán szeretne bizonyítani” – fogalmazott az Union Berlin középpályása.

Sok változás a németeknél

A németeknél új időszak köszöntött be a hazai rendezésű Eb után. A nyári kontinestornán kezdő volt a világbajnokok közül Manuel Neuer és Toni Kroos, játszott Thomas Müller is. Ők az Eb után lemondták a szereplésüket a nemzeti csapatban, Kroos vissza is vonult, így Julian Nagelsmann új hierarchia építésébe kezdhetett – immáron világbajnokok nélkül – derült ki a Magyar Nemzet oldaláról.

Változott a keretünk, de teljesen mindegy, hogy ki játszik, a játékunk nem szabad, hogy változzon. Azt mondtam, hogy világbajnokok akarunk lenni. Az lett volna a baj, ha nem így gondolom. Ha ezt kritizálja valaki, az bizony baj

 – jelentette ki Nagelsmann, aki máris a 2026-os vb-re készül. A fent említett az említett trión kívül a csapatkapitány Ilkay Gündogan is visszamondta a válogatottságot az Eb után: a Barcelonából a Manchester Cityhez visszaigazoló 33 éves támadó középpályás is lehetett volna világbajnok 2014-ben, de egy sérülés miatt akkor kimaradt a keretből. Az aktuális Aranylabda-jelöltlistán is szereplő Mats Hummels mellett Bayern Münchenben is megalázó helyzetbe került Leon Goretzka és Timo Werner (Tottenham) is kimaradt a csapatból. Nagelsmann láthatóan nem gondolkodik bennük. Sőt még a velük egyidős BL-győzteseknek, a Bayernben a szezont jól kezdő Serge Gnabry és a tízkilós súlyfeleslegét a nyáron ledolgozó dortmundi Niklas Süle előtt sem nyitotta ki újra a nemzeti öltöző ajtaját – írta meg a Magyar Nemzet

Toni Kroos sincs már, és a klasszis középpályás egyik helyettese a későn érő Pascal Gross lehet, aki az elmúlt években a Premier League-ben bizonyított, a nyáron pedig a Dortmund szerződtette. A támadósorban Thomas Müller hiánya már inkább az öltözőben tűnhet fel, mintsem a pályán, hiszen ő az Eb-n is csak két meccsen összesen 56 percet játszott. Középcsatárként továbbra is Kai Havertz (Arsenal) és az ugyancsak a Premier League-be, a West Ham Unitedbe igazolt Niclas Füllkrug az első két választás, Müller játékperceit pedig a dortmundi tehetség, Maximilian Beier örökölheti meg. A német támadások sava-borsa azonban az Aranylabda-listán szereplő Florian Wirtz (Leverkusen) és az arról bajor felháborodást okozva lemaradó, az Eb-n társgólkirály Jamal Musiala (Bayern) kreativitására épül. A legkisebb gondot Neuer pótlása jelenti, hiszen a Bayern München kapusa mögött eddig is egy világklasszis ült a kispadon Marc-André ter Stegen személyében. 

Nemzetek Ligája, A-Liga, 3. csoport

Németország−Magyarország

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában