Kívül tágasabb – belül végtelen

A Vasárnap Reggel interjút készített a fotóművésszel, aki tíz évig fotózta a szimbolikus és nagyon is valóságos átjárókat.

Milyen indíttatásból kezdett el épp kapukat fotózni?

Az indíttatás az utazás, a kultúra szeretete, amely már gyermekkoromban megfertőzött. A családdal ugyanis rengeteget jártunk erre-arra. Ez mind a mai napig tart. A kapuk fotósorozat mindemellett az épített örökséggel foglalkozó területem egyik ágának számít, hiszen a kapuk is ennek az örökségnek a szerves részei.

Volt olyan helyszín, amit kiemelne az eddigi fotósélményei közül?

Összességében magát az élmény-érzést emelném ki, amelyet a megfotózott helyszínek váltanak ki. Mert benne vagyunk egy napi szintű pörgésben, amivel mindenki szembesül, ön is, a kedves olvasók is, és én is. Ezt a pörgést pedig visszük magunkkal az autónkba, a közlekedési eszközre, az otthonunkba. Viszont a „helyszínekre” történő megérkezés minden alkalommal leszakít a napi pörgés okozta stresszről, egyszerűen eltűnik a Holnap mi mindent kell majd csinálnom?, meg a Tegnap mi minden nem fért bele a napomba? érzés. Ott csak a jelen van.

A helyszín, a jelenbe való megérkezés, az élmény-érzés megélése is egyfajta kapun történő átlépés.

Mindenkinek megvan a saját helyszíne, a saját szimbolikus vagy kézzelfogható kapuja, ki ebben, ki abban, ki így, ki úgy találja ezt meg, és adott esetben lépi azt át.

Mit szeretne kifejezni a most kiállított képekkel?

Egy kiállítás során mindig érdemes a képeket technikai és mondanivaló szempontjából vizsgálni. A most kiállított képek technikailag két vonalon is megközelíthetők. Egyrészt a képeknek vagy egy fordított, úgynevezett hiperrealisztikus hatásuk. Míg a hiperrealizmus a festőművészek fotószerű festéséről szól, addig a most kiállított képek a festővászonra nyomott fotók által hozzák létre ezt a hatást. A másik technikai vonal a sorrendiségre, a rendszerre való törekvés, tehát

a kiállított kapuk mind-mind ugyanabból a szögből és ugyanabból a távolságból lettek megfotózva.

Ezt a sorrendiséget, rendszert a kapuk formái és színei törik meg.

Mit képvisel ön számára egy kapu, ami előtt megáll fényképezni?

A kapu nem csak építészeti szépség, hanem egyfajta szimbólum is. A mostani kiállítás előtt Szabó Sipos Barnabás színésszel, festőművésszel találkoztunk, beszélgettünk sokat, és Barnabás szívéhez is közel álló mondanivalóval töltöttük meg a megnyitón a teret. A kapu lehet a kívül tágasabb tér és a belső végtelen tér demarkációs pontja, a kapu lehet teremtés, teremtődési pont, de lehet a Föld és az Univerzum, a Föld és az ég összekötő kapcsa is. Ezt a fajta művészi szemléletmódot adta át a művész úr a kiállítás megnyitásakor, és erre a gondolatmenetre kapcsolódott rá a megnyitón Búsulójuhász az Ég és Föld című szerzeményével.

Milyen más fotográfusi munkái voltak eddig?

Portréfotózok, termékfotóztam stúdióban, van egy honlapom, amely a kárpát-medencei épített örökségeket mutatja be könnyedebb nyelvezettel a vizualitásra fókuszálva, de vannak képeim építészettel, ingatlanokkal foglalkozó magazinok hasábjain, otthonok és A-kategóriás irodaházak falain is. Az eltelt tizenhárom év alatt sikerült belekóstolnom gyakorlatilag az összes fotóműfajba.

Mit jelent az ön számára a fényképezés? Kikapcsolódás, önmegvalósítás, szakma?

Ezt jelenti, pont ebben a sorrendben.

Borítókép: Fazekas Krisztina. Fotó: Köleséri Sándor