A pápa utolsó versének fordítója és a metálénekes

Törött kézzel érkezett, és egy kihalt műfajban született írásairól is beszélt Zsille Gábor költő, műfordító, aki magyarra fordította II. János Pál pápa legutolsó verses elmélkedését, a Római triptichon című művet, sőt a pápa önéletrajzának második kiadásánál is bábáskodott. Farkas Gábor költő, irodalomtörténész amellett, hogy egy metálzenekar énekese, sokat köszönhet Zsillének, aki bizony volt, hogy nem fogadta el a hozzá közlésre küldött verseit. Közös bennük, hogy egy időben jelent meg új kötetük, amelyet a Magyar Napló Könyvesboltban mutattak be csütörtök este.

Az irodalmi talkshow vezetője, Stifner Gábor, akinek köszönhetően nem csak a tánc, de a Gábor is három volt ezen az estén, felvetette a biciklibalesetben kezét törő Zsillének, hogy Ökörség, MÚlandóság (a szerző maga is eljátszott ezzel a szójátékkal) Örökség, mulandóság című kötete sok tárcát tartalmaz, ami ritkaság. Mindketten megállapították, hogy ez bizony egy remek, ám már kihalt műfaj, mégis, ő tíz éven át jelentetett meg tárcákat az egyik újság 10. oldalán, így kerültek ebbe a kötetbe is ezek a művek, hogy a tárca egy pillanatra újra megmutathassa magát.

Zsille Gábor: Idő-vers

Átgázol rajtunk, cserbenhagy,

táncba szédít és megforgat,

rovátkát rajzol, barázdát:

tegeznéd-e vagy magáznád,

rimánkodnál vagy gúnyolnád,

várat emelnél, kápolnát,

fegyvereid ugyan merre

s ugyan mikor hajítanád,

mit írnál, tintád ha marad –

próbálnád-e megszöktetni

az ég aljára szegezett

estét, csillagot, madarat?

De nem mindig egyszerű a költő élete, ahogy azt Farkas Gábortól is megtudhattuk, hiszen – ahogy idézte – egyik diákja szerint a Júliára találó Petőfi kapcsán az apuka így kiáltott: Költő, NEM! Ő is gyakran mond nemet, mert azt gondolja, hogy csak azokról érdemes írni, akik felé szakmai és személyes kötődést érez. S noha nem lenne probléma számára megírni egy recenziót e nélkül, mégsem szereti csak úgy „összerakni” a munkát.

A megtalálás öröme című kötete is erről tanúskodik, hiszen a kiemelkedően magas szakmai színvonal mellett azt az érzést is megadja az olvasónak, hogy az ő gondolataira mintegy ráérezve, azokat frappánsan sűrítve szól olyan szerzőkről, mint Reményik Sándor, Szilágyi Domokos, Kányádi Sándor, Iancu Laura, Bogdán József.

Farkas Gábor: Világítunk

Elöl a gyász

a halálnak nincs tekintélye

mendegélő piros bölcsőben

ringatja gyermekét a nyálkás eső –

a fából faragott hontalan királyfit

senki gyümölcsfái közt –

A határok otthonunkban

önmagukba érnek

mint járvány idején a kényszer:

a megmaradás –

élünk túlélünk

elöl a gyász

s mögötte nyálkás eső az idő

Az enyészet sötét

Világítunk.

A magát konzervatív bohémként említő Zsille és az egykori bohém Farkas Gábor egyaránt egyházi iskolában folytattak tanulmányokat, így azt est végén egy mindkettejük számára ismerős történettel köszönték meg a jókívánságokat. Egyszer a 80. születésnapját ünneplő plébánosnak a hívek születésnapján még ennyi évet kívántak, mire ő csak annyit válaszolt: Nana! Mi csak ne szabjunk gátat a gondviselésnek!

Aki elolvassa a két művet, az ezt érezni is fogja.