Krimi

2024.07.02. 12:30

Szörnyű baleset: két kicsi gyermekével együtt gázoltak el egy édesanyát Veresegyházon

A család egy zebrán ment át, amikor egy kanyarodó autós elütötte őket. Mindhárman megsérültek, mentőhelikopter is érkezett a balesethez.

MW

Veresegyház forgalmas főútján történt a baleset

Forrás: Bors

Elgázoltak egy nőt két gyermekével kedden délelőtt Veresegyházon, a Fő úton. Az egyik gyermeket mentőhelikopter vitte kórházba - írja az MTI a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása alapján. 

Váraljai Anita Kamilla sajtóreferens az MTI-nek elmondta: 

az anya, valamint kilenc- és kétéves gyermekei egy gyalogos-átkelőhelyen haladtak át, amikor egy kanyarodó személygépkocsi elgázolta őket.

A kilencéves gyermek súlyos fejsérülést szenvedett, őt mentőhelikopter vitte kórházba, az anyát súlyos csípősérüléssel, a kétéves gyermeket pedig könnyű sérüléssel szállították el a mentők. A sofőr ellen eljárás indul - mondta a sajtóreferens.

A Bors értesülései szerint a nőt és a két gyereket egy furgon gázolta el. Az ütközéstől az édesanya elesett a kislányával, a kisfiú pedig - úgy tudni -  a kocsi kerekei alá került. A forgalom azonnal leállt, a közelben ácsorgók pedig egy emberként rohantak oda segíteni a földön fekvő édesanyához és gyerekeihez. 

A kisfiú a földön feküdt, az anyukája arrébb, nagyon sírt. Összeszorult a szívem az egésztől. Akkor már sokan voltak körülöttük, és kint voltak a mentők is. Úgy hallottuk, hogy azonnal odaszalad segíteni mindenki

– mondta egy helyi asszony.

Mentőautók a szörnyű baleset helyszínén
Forrás: Bors

A lap úgy tudja, a kisfiú korát meghazudtoló bátorsággal várta a segítséget, eszméleténél volt, nem zokogott, válaszolt a kérdésekre is, miközben édesanyja sírva kérte az embereket, hogy hívjanak mentőt és segítsenek a kisfián. A kisfiút végül mentőhelikopterrel szállították kórházba, míg az anyát és a lányát mentőautóval vitték kivizsgálásra.

A gázoló sofőr is sokkot kapott a baleset után: azonnal kipattant a kocsiból és odarohant a fiúhoz és a sérült nőhöz, próbált nekik segíteni. 

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan hogyan történt az eset, de a Bors úgy tudja, hogy az anya és a gyermekek zöld jelzésen léptek rá a zebrára, ekkor gázolta el őket a kanyarodó furgonos. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!