Krimi

2024.06.24. 15:39

Egy férfi a balatoni szezon első halálos áldozata: segíteni indult, vízbe fulladt

A férfi vasárnap este Szigligeten fulladt bele a Balatonba.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: rootstock

Balatonba fulladt egy középkorú férfi vasárnap este Szigligeten, ő a nyári szezon első áldozata – közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Batta Zsolt Iván azt mondta, a férfi este hat óra körül tűnt el a vízben, miután segíteni indult egy nőnek, aki az erős szélben elsodródott matracával.

A haláleset körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgálják – tette hozzá.

Az MTI információi szerint az elsodródott nő az ajkai áldozat felesége volt, aki szerencsésen partot ért.

Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője az MTI-nek elmondta, hogy idén a téli–tavaszi időszakban már történt két haláleset a Balatonban, de ezek egyike sem volt „klasszikus vízbe fulladás”. Az egyik időskori rosszulléthez, a másik öngyilkossághoz köthető – tette hozzá.

Borítókép: illusztráció 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!