Megnövekedett fogyasztás

2024.09.03. 20:29

A bérek folyamatos emelése visszahozta a vásárlási kedvet, és ez a GDP-t is megmentette

A bérek értékének folyamatos emelkedésének köszönhetően megnövekedett a fogyasztás. A vásárlási kedv jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a magyar gazdaság az uniós átlag felett teljesítsen.

MW

A fogyasztás növekedését segítő kormányzati intézkedések egyértelműen hatottak

Forrás: Shutterstock

Fotó: Stock-Asso

Figyelembe véve a német gazdaság vergődését, nyugodtan kijelenthető, hogy lehetett volna rosszabb – legalábbis erre lehet következtetni a ma megjelent részletes GDP-növekedési adatokat elemző szakértői véleményekből – írja a Világgazdaság.

Az egyértelmű, hogy a magyar ipar a főbb exportpiacaink gazdasági problémái miatt teljesít gyengébben, ezen belül is Németország hanyatlása okozza. Ugyanakkor az elmúlt időszakban tett, a fogyasztás növekedését segítő kormányzati intézkedések egyértelműen hatottak. 2024 második negyedévében a GDP növekedését a fogyasztás húzta, mivel az első negyedévhez képest 1,1 százalékkal, az egy évvel ezelőttihez képest pedig 4 százalékkal bővült a háztartások fogyasztása, ezen belül is 4,2 százalékkal nőttek a fogyasztási kiadások.

Magyarország bruttó hazai terméke a második negyedévben a nyers adatok szerint 1,5 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 1,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A fogyasztás kedvező alakulása azonban nem tudta teljesen ellensúlyozni a továbbra is kedvezőtlen külső környezet, a külső kereslet hiánya miatt visszaeső beruházások, valamint az idei aszály negatív hatásait. Az ipari termelés havi adataiból már ismert volt, így nem okozhatott meglepetést az ágazat további csökkenése, a kifejezetten gyenge német konjunktúra hatására az előző negyedévhez képest 1,5 százalékkal, az egy évvel ezelőttihez képest pedig 2,4 százalékkal csökkent az ipar kibocsátása. 

A Világgazdaság teljes cikke IDE KATTINTVA olvasható!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában