Friss adatok

2024.07.09. 09:50

Nagy Márton: minden várakozást felülmúlt az infláció júniusi mérséklődése

A kormány célzott intézkedései letörték és visszaszorították az inflációt. Az olyan intézkedések pedig, mint az online árfigyelő rendszer, élénk kiskereskedelmi versenyt generálva támogatják, hogy az infláció tartósan alacsony szinten maradjon – értékelte a legfrissebb adatokat keddi közleményében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, írja az MTI.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Idézte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait amelyek szerint 2024 júniusában az infláció 3,7 százalékot tett ki, azaz a piaci várakozásokhoz képest kedvezőbben alakult. A fogyasztói árak összességében az előző hónaphoz képest nem változtak. A miniszter pozitív fejleményként méltatta, hogy az élelmiszerek ára havi alapon 0,3 százalékkal mérséklődött.

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy az alacsony infláció pozitív láncreakciót indított be a nemzetgazdaságban, amelynek jótékony hatásait egyre nagyobb mértékben érzékelhetik a magyar családok és a vállalkozások is.

A miniszter kiemelte: az infláció visszaszorításának köszönhetően szeptember óta folyamatosan nőnek a reálbérek, tehát hónapról hónapra egyre többet ér a családok jövedelme.

 

A növekvő reálbérek hatására egyre inkább oldódik a lakosság óvatossági motívuma, amely visszatükröződik a fogyasztás növekedésében: ötödik hónapja emelkedik a kiskereskedelmi forgalom, ráadásul a családok nem csak a boltokban költenek egyre többet, hanem többet is utaznak. Az év első öt hónapjában 13,7 millió vendégéjszakát regisztráltak a hazai szálláshelyek, csaknem 9 százalékkal többet az előző év azonos időszakához képest.

A növekvő lakossági bizalmat tükrözi a hitelezés élénkülése is, 2024 első öt hónapjában a háztartások új lakáscélú hitelszerződései dinamikusan, két és félszeresére nőttek az előző év azonos időszakához képest. Mindez összességében pozitívan hat a belföldi keresletre, így a belgazdaság teljesítményére is – mutatott rá a miniszter.

Nagy Márton hangsúlyozta, a kormány gazdaságpolitikai intézkedései hatékonynak és eredményesnek bizonyulnak: 2024 első negyedévében újraindult a gazdaság, a GDP éves alapon 1,7 százalékkal, míg az előző negyedévhez képest 0,8 százalékkal növekedett. Ezzel hazánk gazdasági teljesítménye az uniós élmezőnyhöz tartozik. Ehhez az alacsony infláció, valamint az ennek hatására élénkülő kereslet is érdemben hozzájárult – fejtette ki végezetül a nemzetgazdasági miniszter.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában