Bulvár-celeb

2024.08.19. 09:00

30 éves ufórejtélyt oldottak meg Békésben

Letarolták a fákat 30 évvel ezelőtt a gerlai tanyák menti erdőben, azt azonban nem tudni, hogy pontosan mi történt. A közelmúltban ufóroncskutatók nyomoztak a területen, és a vizsgálat megdöbbentő eredményt hozott.

MW

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

A Békés Megyei Hírlapban 1993. február 9-én megjelent egy cikk a jelenségről, a szerző szerint olyan volt, mintha egy körben és egy bizonyos magasságban leborotválták volna a fákat. Azzal zárta a cikket, hogy gömbvillám, forgószél vagy egy arra tévedt ufó állhat az igecsak talányos eset hátterében.

Akkoriban a Békés Megyei Hírlap cikkezett a különös jelenségről
Forrás: beol.hu

Bevetették magukat az ufóroncskutatók

Mivel ennyi idő után sem derült ki, hogy mi történt, a közelmúltban Tóth László vezetésével az ufóroncskutatók egy maroknyi csapata nyomozott a területen. Elsőként a helyi kocsmában gyűjtöttek információt, beszéltek többekkel, köztük azzal is, aki – ahogy most, akkor is – a közeli tanyán élt. A beszámolók alapján akkor nyárfákat érintett a jelenség, de mivel a területet azóta újratelepítették, most tölgyfákat kerestek.

Kör alakban és egy bizonyos magasságban minden fát vízszintesen elfűrészeltek, és ehhez csatlakozva volt egy terület, ahol valamivel magasabban vágták le a fák tetejét

 – mondta Tóth László. Az ufóroncskutatók közöttvoltak, akik drónoztak és további interjúkat készítettek a szemtanúkkal, és voltak, akik fémdetektorokkal és mérőeszközökkel dolgoztak. A területen, ahol 30 éve letarolták a fákat, a szokásosnál jóval komolyabb radioaktív sugárzást mértek.

Műszaki hibás ufó lehetett?

Tóth László elmondta, hogy bár ufóroncsokat vagy alkatrészeket nem találtak, a nyomozás során közel kerültek a 30 éves gerlai rejtély megoldásához. Az biztos, hogy nem földi technológia, nem ember alkotta szerkezet volt az, ami így kettévágta a fákat. Valószínűleg egy műszaki hibás ufó lebegett az erdőben, és fűrészelte el a fákat a körben, majd, miután sikerült a problémát elhárítani és elindulni, újra tarolt a gépezet, valamivel magasabban, ez lenne a körhöz csatlakozó rész.

Hasonló jelenséget tapasztaltak az osztrák határ közelében, ahol nem csupán  a növényeket tarolta le, hanem állítása szerint tényleg le is zuhant egy ufó. Nyolc-tíz éve kezdték az ufóroncskutatást, Gerla volt a hetedik helyszín, ahol vizsgálódtk. A csapat többtagú annál, mint ahányan itt jártak, de hogy hányan vannak, a vezető nem árulta el. Találkoztak olyan észlelőkkel, akik tárgyi bizonyítékokat adtak át nekik, nála és több csapattagnál is vannak ufóroncsdarabok.

Mindegyik kutatás érdekes, lenyűgöző, nincs jobb vagy rosszabb – fogalmazott Tóth László, aki szerint mindegyik egy-egy mozaikdarab, és egyre inkább kirajzolódik, hogy mi is folyik az országban. Az emberek többnyire kedvesek, segítőkészek, Gerlán is ezt tapasztalták.

Tóth László csapatával az elmúlt években a rejtély megoldásán dolgozott
Fotó: Boskovitz péter / Forrás: beol.hu

Elvitték az idegenek

Tóth László a Magyar Ufókutató Szövetség tagja, két alkalommal is nívódíjjal jutalmazták, elismerve kutatási, ismeretterjesztő és publikációs tevékenységét, az egykori Ufó magazinban több mint hatszáz cikke jelent meg. 

Az ufószakértő elmondta, hogy többször is elvitték az idegenek, és kiemelte, hogy ennyi találkozás után sem kedvelte meg őket. 4 éves volt, amikor először elrabolták, emlékszik is rá, hogy 

mikrochipet ültettek belé, és hozzátette, hogy ezt csak több évtizeddel később, néhány évvel ezelőtt tudta bebizonyítani, orvosi papírjai vannak róla. 

Tizenhatszor látott ufót, ezek közül a legemlékezetesebb számára két 1997-es eset. A szomszéd férfival volt kint az utcán, amikor zuhanórepülésben közelítette meg őket egy ufó, ettől a szomszéd teljesen sokkot is kapott. László azonnal elővette a korábbi észlelők beszámolóit, amelyekből arra következtetett, hogy az ufó másnap visszatér majd. Kicsődítette az egész szomszédságot, és másnap tényleg jött is az ufó, mindenki látta a szerkezetet. Mondták is neki,  hogy eddig bolondnak tartották, de most már elhiszik, amit mond - írja cikkében a Beol.hu.

Tóth László szerint 35-féle űrlény látogat rendszeresen a Földre egymással szövetségben, és állítja, hogy folyamatos ellenőrzés alatt van az emberiség Az idegeneket két nagy csoportra lehet osztani: vannak, akiknek megfelelő a földi légkör, azaz ugyanazt a levegőt lélegzik be, mint az emberek, vannak, akik számára viszont mérgező, ezért szkafandert viselnek. Ugyanúgy két lábuk, két kezük és egy fejük van, mint az embereknek, viszont valamivel magasabbak.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!