Bulvár-celeb

2024.07.18. 15:15

Bereczki Zoltán őszintén elmondta, miben különbözik a második házassága az elsőtől

Tudatos döntés a részéről hogy egy sor fontos kérdésben egész másként cselekszik ebben a kapcsolatában.

MW

Forrás: Facebook / Centrál Színház

Bereczki Zoltán és Bata Éva 2019-ben szerettek egymásba egy közös munkájuk során. Ma már azonban nem dolgoznak együtt és a magánéletükről is nagyon keveset árulnak el. Ez tudatos döntésük, mert Bereczki Zoltán szerint, korábbi házasságának a nyilvánosság is ártott.

Ez egy nagyon tudatos döntés a részemről, éppen azért, mert az, hogy a házasságomban - Szinetár Dórával - nagyon kifelé éltem, végül szintén egy hatalmas falhoz csapódáshoz vezetett az életemben. Teljesen összekeveredett a valóság és a fikció. Mi magunk is elhittük azt a boldogságot, amit az újságok rólunk írtak. 

Az egészen természetes, hogy az ember a boldogságáról, sikereiről beszél szívesebben, nem pedig a problémáiról. Valahogy ez elfedte a valóságot. Pedig vannak problémák, amiket nem lehet a szőnyeg alá seperni, beszélni kell róluk. A szakmai sikerek valahogy mintha kompenzáltak volna mindent, pedig nem. Elhatároztam, hogy ezt a szerelmet szeretném jobban csinálni. Nem szeretném többé a kirakatba tenni a magánéletemet, és ezentúl közös munkát sem akarunk vállalni a párommal – olvasható a Story legfrissebb számában Bereczki Zoltán őszinte vallomása.

Bereczki szerint már az sok mindent meghatároz, hogy úgy vágott neki az új életének, hogy megvette első saját otthonát. Úgy érezte, ez a ház lehet egy új család alapja, amit aztán meg is kapott: Bata Évával közös gyermekük, Flóra, 2021 augusztusában született.         

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!