Gyebnár Csekka kis híján megházasodott Vegasban 

A mindig vidám Gyebnár Csekka a Hot! magazinnak kendőzetlen őszinteséggel mesélt élete legnehezebb időszakairól, amikor nem volt fedél a feje fölött, és csak magára számíthatott. Csekka mindezt mégsem fogta fel tragikusan, túlságosan bátor lány volt ahhoz, hogy kétségbeessen. Ma már tudja: eleget küzdött a boldogságért, a biztonságért és a szerelemért, amihez foggal-körömmel ragaszkodik.

Úgy festesz, mint egy vérbeli kalóz! Jól áll neked ez a szerep: előhozta a karakán, vagány, sőt huncut oldaladat!

Ritkán érzem jól magam fotózás közben, mert nincs hozzá elég önbizalmam. Furcsa lehet ezt egy színésznő szájából hallani, de más színpadon állni és megformálni egy karaktert, mint pózolni a kamerának. Viszont a ruha sokat segített, hamarabb felszabadultam, így előtörhetett belőlem a csibészség.

A szemed mindig mosolyog. Ez hogy lehetséges?

Néha azon kapom magam, hogy átesem a ló túlsó oldalára, és mindenből mókát csinálok. Ez persze egyfajta védekezés: nem akarok szomorú lenni, boldogtalan meg végképp nem. Könnyebben veszem az élet akadályait, ha a jóra koncentrálok. Ezért sem állok bele a szerencsétlen helyzetekbe. Néha hiányolom is azt a bátor énemet, aki – nem gondolván a következményekre – ment a maga feje után. Minél idősebb vagyok, annál óvatosabb, pedig csináltam ám őrült­ségeket!

Kíváncsivá tettél. Mesélj csak!

A színiiskolás éveim alatt egyik napról a másikra éltem. Így fordulhatott elő, hogy albérlet nélkül maradtam, és kénytelen voltam pár éjszakát a Gellért-hegy egyik padján tölteni. Meg sem kottyant, fel sem fogtam a veszélyeit, egy vállrándítással elintéztem, hogy nincs hol laknom, aludnom. Volt egy mantrám, miszerint beérik majd a gyümölcs. Ha nem mondtam el magamban több ezerszer, akkor egyszer sem, ez tartotta bennem a lelket a legmélyebb napokban, hetekben is. Persze nem kötöttem a szüleim orrára, hogy néha rosszul megy a sorom a fővárosban vagy anyagi gondokkal küzdök. Nem akartam őket terhelni, és visszagondolva egyáltalán nem is voltam kétségbeesve, mert amúgy is segítettek, amiben csak tudtak. Ennek ellenére nagyon tudtam, tudom sajnálni magam, ha úgy van, csakhogy ez a hozzáállás nem visz előre.

Aggasztó körülmények között éltél, mégsem pattantál fel egy hazafelé tartó vonatra. Miért nem?

Volt olyan, hogy álltam a Keleti pályaudvar peronján a batyummal, hogy most akkor én hazamegyek. Aztán mintha földbe gyökerezett volna a lábam, és végül nélkülem indult el a vonat. Azzal a céllal jöttem fel Sarkadról, hogy színésznő leszek. Ehhez minden porcikámmal ragaszkodtam; olyan erős volt bennem az elhatározás, hogy képtelen lettem volna feladni. Pedig a pénztelenség csak egy nehézség volt a sok közül, ennél jóval fájdalmasabban éltem meg, amikor eltanácsoltak a főiskoláról, majd több színitanodából is. Úgy bukdácsoltam végig az iskolákon, hogy kivétel nélkül azt kaptam, hogy alkalmatlan vagyok erre a pályára. Csetlettem-botlottam, de idővel levizsgáztam. Megkaptam a papírt, hogy színésznő vagyok, ennek ellenére nehezen tudtam színházban elhelyezkedni. Hányszor voltam meghallgatásokon: „Hadd kapjak egy lehetőséget!” Mégsem hagytam magam! Aztán elvégeztem még egy iskolát, hátha az majd előrébb visz. Így is lett! Jöttek a színházi munkák, idővel a Barátok közt című sorozat, és a helyemre kerültem. Kegyetlen nehezen, döcögősen, de beért a gyümölcs. Ezzel lezárult egy ínséges időszak.

Mégis miből tartottad fenn magad?

A színiiskolás évek alatt mosogatásból, takarításból éltem, de pultoztam is diszkókban, kocsmákban. Csak az számított, hogy legyen annyi pénzem, hogy tovább tudjam hajtani az álmomat. Az én drága jó szüleim mindent saját erőből teremtettek meg, végtelen kitartás volt bennük, amiből szerencsére rám is átragadt valamennyi. A vidéki kislány feljön az Isten háta mögül egy normális értékrenddel – elkerülhetetlen, hogy kapjon pár pofont a nagyvárosban.

Idővel vesztettél a nyitottságodból?

Hogyne! Ugyan még most sem feltételezek rosszat másokról, de kétszer meggondolom, kit fogadok a bizalmamba. Hál’ Isten, azért sok jó embert sodort mellém a sors. Koltai Robival például az első pillanatban megtaláltuk a közös hangot, az egyik legjobb barátommá is vált az évek során. Ő ugyanakkora gyerek, mint én, ez tart minket a pályán, sőt életben. És hogy mit élünk meg vele színpadon, arra nincsenek szavak.

Voltak kapcsolatok, elválások, amiket megszenvedtél?

A szerelmeimmel való szakításokat igen, különösen ami a válásomat illeti. Fájt, mert égre-földre esküdöztünk a templomban, de nem voltam hajlandó belehalni a válásba. Pont a 30. születésnapom előtt mentünk szét, ezt kaptam születésnapomra. (Nevet.) Akkor óriási csalódás volt.

Sok idő kellett ahhoz, hogy végül megtaláld a boldogságot...

Annyira sok, hogy többé nem is engedem ki a kezemből! Életem végéig szeretnék együtt lenni az Istivel. A mi egymásra találásunk kilenc évvel ezelőtt olyan egyszerű volt, mégis sorsszerű. Előtte mindketten öt évig egyedül voltunk, volt időnk kipihenni a múltat. Egyikünk sem volt hajlandó megalkudni. Aztán találkoztunk, és onnan nem volt kérdés, szerelem volt első látásra. Köszönés helyett csak annyi csúszott ki a számon, hogy „Hol voltál eddig?” Mindketten meglepődtünk. Két hét után már együtt is éltünk.

Hiszel abban, hogy ez a szerelem az egekben köttetett?

Ki kellett várni, hogy jó időben és jó helyen bukkanjunk a másikra. Az égiek által mi már többször össze voltunk boronálva, csak nem álltunk még készen egymásra. Mint kiderült, voltunk szomszédok – nem is egyszer –, egy a baráti körünk, még ugyanabban a helyiségben is álltunk. Végül egymásra találtunk. Amennyire két ember összepasszolhat, mi összepasszolunk.

Mint a borsó meg a héja?

Igen, bár fiatalon mindketten rettentő lobbanékonyak voltunk. Ha előbb találkozunk, akkor megettük volna egymást, túl szenvedélyes lett volna, túl szélsőséges. Nem akarok közhelyesnek tűnni, de a mi szerelmünk elsöprő erejű, amihez meg kellett érnünk. Így tudunk egy életre egymás társai lenni.

Épp ezért gondoljátok úgy, hogy nincs is szükség házasságlevélre?

Tényleg nincs. Bár tavaly karácsonykor kis híján összeházasodtunk Las Vegasban. Végül nem rajtunk múlt, túl kevés volt az időnk. De mindkettőnket meglepett, hogy mennyire lelkesek lettünk a házasság gondolatára. Ugyan évekkel ezelőtt Isti megkérte a kezem, és én igent mondtam, de megbeszéltük, hogy csakis akkor kelünk egybe, ha lesz egy gyermekünk. Az ő érdekében szívesen lennénk feleség és férj.

Megértetek a családalapításra...

Minden vágyunk egy saját gyerek. Már csak ő hiányzik a kapcsolatunkból, készen állunk szülőkké válni, és megy az idő. Mindketten elmúltunk 40 évesek, de nem adjuk fel.

Ha jól tudom, a párod az első férfi az életben, akit megajándékoznál egy gyermekkel...

Mindig is imádtam a gyerekeket. Annyira, hogy ha nem színésznő lettem volna, akkor óvónő vagy gyermekpedagógus. Mégsem éreztem sokáig a késztetést, hogy én magam anyává váljak. Úgy gondoltam, van még időm, és nem is volt mellettem olyan férfi, akiben láttam volna a gyermekeim apját. Istvánban látom...

Ha Isten is úgy akarja, akkor lesz gyermeketek?

Várjuk az áldást.

Néhány éve életmódot váltottál. Ennek volt köze ahhoz, hogy babát szeretnétek?

Igen, de az egészségem miatt is muszáj volt. Hosszú éveken keresztül nem figyeltem oda magamra. Azt ettem, ami a kezem ügyébe került, vagy amire pénzem volt: a tanulóévek alatt többnyire napi egy kefirt két zsemlével és húsz deka párizsival. Ennek és a hajszolt életvitelnek köszönhetően tönkrement az emésztésem, és kialakultak az ételallergiáim. Kerülnöm kell a gluténtartalmú ételeket, a tejérzékenységgel is sok problémám van – ami azért is furcsa, mert gyerekkoromban a tehén alól ittam ki a tejet –, és sorolhatnám. Közben felborult a hormonháztartásom, kiderült, hogy nyirokrendszer-problémám és pajzsmirigy-alulműködésem van.

Ekkor szaladtak fel rád a kilók?

A szervezetem sem a vizet, sem a zsírt nem engedte el, tehát bármennyit mozoghattam, diétázhattam, koplalhattam, egy dekát sem tudtam lefogyni. A nyirokrendszerem volt a ludas. Amint ez kiderült, és eljártam a megfelelő kezelésekre, elkezdtek leolvadni rólam a kilók. Ki kellett tisztulnia a szervezetemnek, hiszen tizenöt év alatt rengeteg méreganyag rakódott le. Az orvosok szerint a testem most lett alkalmas a gyerekszülésre, eddig képtelen lett volna rá. Szóval, vigyázok rá, és reménykedem.