Összetartozás

2019.05.13. 13:22

A nemzetért és a himnuszért való kiállás jegyében tartották a Magyar Majálist

Óriási magyar zászlóval együtt vonultak felvidéki és anyaországi magyarok Dunaszerdahely utcáin a Magyar Majális helyszíne, a DAC futballstadion melletti szabadidőpark felé.

Az Ünnepeljen magyar a magyarral! jelmondat jegyében szervezett rendezvényre az anyaországból is érkeztek barantások. Vukics Ferenc, az Országos Baranta Szövetség elnöke " target="_blank" rel="noopener">a Kárpát-expressznek nyilatkozva úgy fogalmazott: „A határon túli magyar közösségeket minden áron erősíteni kell.

Egy 150 méter hosszú magyar zászlót hoztunk végig itt a város utcáin, és evvel is szerettük volna jelképezni azt, hogy a nemzetünk egy sorsközösség, kulturálisan, nyelvében, és lelkületében oszthatatlan egész”

- mondta.

A műsorban arra is felhívták a figyelmet, hogy idén nemcsak ünnepelni hívták a résztvevőket a majális szervezői, hanem közösen kiállni magyar értékeink, jelképeink mellett. Hangsúlyozták: az eseményen szimbolikus helyszínen csendültek fel a himnusz sorai a szlovák parlament által elfogadott botrányos himnusztörvény ellen való tiltakozás jegyében. A magyar érdekeket sértő jogszabályt, amely tiltja és bünteti a magyar himnusz éneklését Felvidéken, lex Dac-ként is szokták emlegetni, mert a csapat meccsein tízezer magyar zengi egyszerre a nemzeti imát.

Bugár György, a Magyar Majális főszervezője elmondta: „Mi a magyar himnusszal kezdtük 10 évvel ezelőtt is a Magyar Majálist, és 10 év múlva is a magyar himnusszal fogjuk kezdeni a Magyar Majálist, nemigen hiszem, hogy ehhez itt, a Magyar Majális kezdetén hozzá kell tenni valamit,

hacsak azt nem, hogy évről évre legyünk többen, akik a magyar himnuszt elzengik a dunaszerdahelyi szabadidőparkban.”

Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere hozzátette: „Nagyon fontos az összefogás, a magyar kultúra, a nyelvünk, a tradícióink, a hagyományainknak a megtartása és átadása a fiatal generációnak. Ennek fényében is fontos, egy-egy nemzeti ünnep alkalmából melyet itt Csallóközben és Dunaszerdahelyen is megtartjuk, természetesen a magyar himnusznak az eléneklése, mert ez valójában az összetartozás érzését fejezi ki.”

Borítókép: májusfa-állítás a dunaszerdahelyi Magyar Majálison

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!