2020.02.10. 16:30
Háromöves tatu született a Szegedi Vadasparkban
A kis jövevényt egyelőre egy gondozó neveli, mert tapasztalatlan édesanyja nem tudott megfelelően gondoskodni róla.
FBL-BRAZIL-WC2014-MASCOT-ARMADILLO
Forrás: AFP
Fotó: VANDERLEI ALMEIDA
A Tisza-parti város állatkertjében 2011 óta nevelnek összegömbölyödve leginkább egy páncélozott labdára vagy rücskös sárgadinnyére hasonlító déli háromöves tatut (Tolypeutes tricinctus), más néven matakót. A tatufélék egy ősi dél-amerikai emlőscsoportba, a vendégízületesek közé tartoznak, a hasonlóan különös megjelenésű, és a Szegedi Vadasparkban is látható sörényes hangyászok, valamint a kétujjú lajhárok rokonai.
A korábban Szegeden felcseperedett matakók más európai állatkertekbe kerültek, a 2017-ben világra jött Tankari azonban a vadasparkban maradt, és a közelmúltban maga is életet adott egy kölyöknek. Sajnos azonban – ahogy ez első alkalommal sokszor előfordul az állatok világában – nem tudta megfelelően táplálni kicsinyét, ezért egy gondozó kezdte nevelni a kölyköt. Az alig 100 grammosan született tatukölyök azonban szépen növekszik, félkilósnál is nehezebb, és már el is kezdődött a szilárd táplálékhoz szoktatása – mondta el Veprik Róbert igazgató.
A matakó Dél-Amerika – Argentína, Bolívia, Brazília és Paraguay – száraz trópusi füves szavannáin él, mocsaras területek, száraz erdők mentén. A természetben rovarokkal, főleg termeszekkel és hangyákkal táplálkozik, amelyekhez erős karmaival jut hozzá, ebben némileg távoli rokonára, a sörényes hangyászhoz hasonlít, fő állatkerti takarmányuk is ugyanaz a magas fehérjetartalmú keverék.
A 35-45 centiméter hosszú, 2-3 kilogrammos matakó jellegzetessége, hogy termetes, hegyes karmain jár. Mókás látványt nyújt, ahogy szedi a lábait, mintha egy rajzfilm szereplője lenne. A tatukat védő bőrcsontpáncél az övezettségének köszönhetően kevésbé merev, mint a teknősöké. A háromöves tatuk tudnak a legzártabban összegömbölyödni veszély esetén, egy résnyi helyet sem hagyva a ragadozóiknak vagy éppen az állatorvosnak, aki megvizsgálná őket.
Bár még gyakorinak számítanak, az élőhelyvesztés és a vadászat következtében létszámuk folyamatosan csökken természetes élőhelyükön.