Megszólalt a Hableányhoz lemerülő búvár – A tragédia megváltoztatta az életét

Két évvel ezelőtt történt a szörnyű tragédia, amikor a Hableány sétahajó, fedélzetén 35 emberrel felborult és elsüllyedt a budapesti Margit híd lábánál. A súlyos baleset részleteit most Szatmári Zsolt búvár idézi fel.

„Az egész tragédia egy este, egy telefonhívással kezdődött. Tévék, rádiók és újságírók hívtak, hogy milyen túlélési esélyei lehetnének az embereknek, ha egy elsüllyedt hajóba rekednének. Valósággal izzottak a vonalak, aztán a reggeli órákban megkaptuk a riasztást”

– emlékszik vissza Szatmári Zsolt búvár, merülésvezető, a Havária Katasztrófavédelmi Közhasznú Egyesület elnöke, aki csapatával azonnal vállalta a feladatot.

Zsolt 11 évig a Magyar Honvédség hivatásos búvároktatójaként dolgozott, mialatt csaknem ezer katonai búvárt képzett ki. 2009-ben az év oktatója lett. Harminc éve van a szakmában és több mint tízezer órát merült. Ennek ellenére meglepte az a helyzet, amibe hirtelen belecsöppent.

„Azonnal kaptunk rendőrségi felvezető autót Bajától Budapestig. Ahogy vonult a konvoj, mindenütt leállították a forgalmat. Emlékszem, még a villamosokat is. A helyszínre érve egy hihetetlenül felkészült csapattal találkoztunk. A TEK is megérkezett, és Hajdu tábornok átvette a mentés irányítását, kiadta a merülési parancsot” – mesélte a Borsnak Zsolt, aki tudta, hogy élő embert már nem tudnak ennyi idő után az elsüllyedt roncsból kimenteni.

„Mi, szakemberek tudtuk, ilyen vízállásnál nem lehet menteni, életveszélyes. Túlságosan magas. De azt is tudtuk, hogy folyamatosan apad, és hát menni kellett, mert szükség volt az információra, mégiscsak mi voltunk itthon”

– magyarázta a búvár.

„Lenyűgözött, ahogy belépett a TEK, és behozott egy teljesen új szemléletet. Pszichológiailag közelítették meg az egészet. A megszokott parancsuralmi rendszer helyett ezúttal egy minden részletre figyelő operatív munka zajlott a háttérben. Minden be volt kamerázva, mikrofonozva. Minden mondatnak súlya és jelentősége volt. Az egyik kollégám lent állt a meder alján, amikor meghallott egy hídon közlekedő fagylaltoskocsit, azzal a jellegzetes dallammal. Elszólta magát, hogy úgy enne egy fagyit. Mire feljött, ott volt a jégkrém” – mesélte Zsolt, akinek embert próbáló pillanatokat kellett átélnie.

„Az nagyon kemény, amikor megtalálod a nagymamát, aki unokájával a kezében halt meg, és az utolsó pillanatig védte, ölelte a kislányt.

Az is embert próbáló volt, amikor az egyik társamat rászorította a létrára az ár, és nem tudott kijönni a vízből, azt viszont felemelő volt látni, ahogyan a szemem előtt szövődtek barátságok, megkaptunk minden bizalmat és tiszteletet”

– tette hozzá a szakember.