hírek, képek, témák - Egészség/ügy
WC-kefék nyomában
| Meséli a halasi kórház egyik dolgozója, hogy a múltkor valaki belebarnázott a piszoárba. Percekig értetlenül állt az eset felett.
Elhordják a kórházakat?
| Több millió forintos kárt okoznak évente a kiskunhalasi Semmelweis Kórháznak azok a gyógyintézeti szarkák, akik lényegében minden mozdíthatót visznek a kórházból.
Cicikörkép: egyre többen a kés alatt
| Járványként terjednek hazánkban a különböző esztétikai műtétek. Ma már nem csak a nők között hódít, de egyre több férfi is a kés alá fekszik, mert szépülni akar.
Költhetik a milliárdokat a kórházra
| Áprilisi végén bejelentették, hogy a bajai Szent Rókus Kórház közel hárommilliárd forintot nyert pályázatára, tegnap pedig aláírták az erről szóló szerződést.
Mi az orvoshiány gyógyszere?
| Orvoshiánnyal küzdenek a megye több kórházában. A kiöregedő, nyugdíjba vonuló gyógyítóknak nincs utánpótlása. A fiatal szakorvosok közül egyre többen külföldön keresik a szerencséjüket.
Kevés lesz a mentőautó?
| A félegyházi önkormányzat a helyi mentőszolgálat megerősítését kérte, hiszen az intenzív, a sebészet, a szülészet, a belgyógyászat Kecskemétre költözése miatt kevésnek bizonyulhat a város négy mentőautója. A sürgős esetek biztonságos ellátásához szükség lehet további kocsikra. Úgy tűnik, egy plusz mentőautó érkezhet.
Íme a legújabb trükk a tuti fogyáshoz!
| Évek óta küszködik a plusz kilókkal? Egy új tanulmány megoldást jelenthet súlyproblémáira!
Csonka családban nagyobb a kockázat
| Egy berlini kutatóintézet felméréséből kiderült, hogy a szülők házasságának kudarca növeli a dohányzás szokássá válásának esélyét a gyermekeknél.
Félegyházi kórház: átoperálva, újraélesztve?
| A kiskunfélegyházi kórház sorsa régóta sokakat foglalkoztató téma. Milyen ellátások maradnak az intézményben? Van-e elég pénz egyáltalán a működésre? Valóban már most Kecskemétre irányítják a betegeket? Ezekről is kérdeztük dr. Kovács József főigazgatót.
Dr. Bubó rémálma
Gyakorlatilag évek óta napi téma a médiában, baráti társaságban, betegek és egészségesek között egyaránt a magyar egészségügy tarthatatlan, – vagy inkább tragikus – helyzete.
Képgalériák - Egészség/ügy
-
Szűrés a kamionban
2010. június 24. (csütörtök)
-
Baján kinyitották a kaput, ami sosincs zárva
2010. május 22. (szombat)
-
Nem Winnetou nyitott Baján
2010. május 8. (szombat)
-
Egészség nap a Juhar utcai iskolában
2010. május 7. (péntek)
-
Tüntettek a halasi pszichiátria dolgozói
2010. május 7. (péntek)
Témák - Egészség/ügy
-
Interjú
Interjú érdekes emberekkel.
-
Bűnügyek
Bűnügyek, krimik, balhék.
-
Egyéb
Ami máshová nem való, az itt található.
-
Egészség/ügy
Minden, ami egészségügy.
-
Vélemények
Vélemények a megyében történtekről.
Közélet
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
Bosszantó | Divatsarok | Helyi celeb | Hoppá! | Gyerekszáj(t) | Ökimov | Pár-kapcsolat | Utca-Front
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Bodolay Géza | Buda Ferenc | Cseke Péter | Dávid Károly | Dr. Balogh László | Dr. Fodor Endre | Farkas Gábor | Gazsó László | Hegedűs Zoltán | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Réczei Tamás | Révfy Zoltán | Sipos László | Szemereyné Pataki Klaudia | Tomiszlav Szivics | Zombor Gábor | Zuschlag János
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
Napi horoszkóp
-
Határozottan intézi ügyeit. Megérzései jók, ezáltal sikerre viszi dolgait. Megjelenésével, stílusával hódít. Csodálatra számíthat.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!
- Káosz Kecskeméten: házak állnak vízben, autók csúsznak árokba
- Nem lesz Baján meccs
- Öt hónapja se pénzük, se ablakuk
- Megijedt a rabló, amikor a néni visszaütött
- Már ott is büntetnek, ahol eddig ingyen lehetett várakozni
- Búcsúzott Révfy Zoltán
- Elhordják a kórházakat?
- Vádolják a volt halasi városgazdát
- Másfél milliót nyúlt le a stoppos a kocsiból
- Narancs riasztás az eső miatt
- Csalóbanda szedi áldozatait
- Nem kellett volna kitoloncolni a kisfiút
- Megújult a főtér ékessége
- Eldurvult kampány: feljelentették a Hír TV-t
- „Rendszámosítják” a bicikliket Kecskeméten
- A kivert kutya nevében
- Elrendelték a másodfokú belvízvédelmi készültséget is
- Térdig ért a víz Kiskunhalason - fotók
- Elmarad a KTE-Ereco – Haladás meccs
- Lassan, de méltóságteljesen jön a Duna
- Pénzügyi-számviteli végzettséggel munkát vállalnék, akár részmunkaidőben is Baja és...
- Kiskunhalason és környékén munkahelyet keresek, bármilyen munkát vállalok B. kategóriás...
- Lőrincz Gumiabroncs Kft. keres 1 fő autószerelő vagy karosszérialakatos végzettségű dolgozót...
- Asszisztensi, adminisztrátori, dokumentátori állást keresek felsőfokú végzettséggel. Telefon:...
- VW Passat 1.6 diesel, felújított motorral (15 ezer km), 5 l fogyasztással eladó....
- Rába-180 motor eladó.Telefon: 06-20/551-8983 Kínálati ár: 250 E Ft
- Lakókocsi "Knaus" típusú, egytengelyes, 2 hálófülkés, WC, fürdő helyiséggel, megkímélt...
- Teherautó munkával eladó. MAN 18-232-es, 92-es évj., emelőhátfalas, szigetelt dobozzal, hermo...
- Kecskemét, belvárosában 500 m
2 ingatlan rajta lebontandó vagy felújítandó... - Budapest frekventált térségében 3 szoba összkomfortos, 101 m2-es öröklakás eladó (nem panel)...
- Kecskemét belvárosában 3 szobás, gázfűtéses családi ház eladó üzletnek, irodának is alkalmas. 2...
- Kecskemét, Felsőcsalánosban 2 szobás felújítandó családi ház (ház alapterülete 75 m2+3000 m2...
- FÉG-típusú, kisméretű, kéménybe köthető gázkonvektor eladó. Telefon: 20/3343-950....
- Élettársnak keres özvegy, nyugdíjas, 70 feletti férfi hasonló korú hölgyet Kecskemét v....
- Gyári talajmaró, TZK Traktor után, gázolajos hordók 200 l eladók. Telefon:...
- Utánfutó, Kalmár-rosta, Totya kazán eladók. 06-20/925-4824





