Névtár - Zuschlag János

Hatvanmilliót fizethet Zuschlag János

február 3. 11:06

Pert vesztett Kecskeméten a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal szemben Zuschlag János, így mintegy 60 millió forintot kell fizetnie.

Zuschlag még nem szabadul, de a vagyona megmarad

január 31. 21:06

A Szegedi Ítélőtábla két és fél évvel mérsékelve, hat év börtönre ítélte Zuschlag Jánost. A többi vádlott esetében is enyhítette az első fokon kiszabott büntetéseket.

Hétfőn másodszor is elítélik Zuschlag Jánost és társait

január 27. 11:28

Hétfőn hirdetnek jogerős ítélet Zuschlag János és társai ügyében a Szegedi Táblabíróságon. Az egykori szocialista politikus számára a tét nem csekély: ha másodfokon is megállapítják, hogy bűnszervezetet működtetett, akkor még évekig rács mögött marad. Ellenkező esetben már az idén kiszabadulhat.

Zuschlag a bírót bírálta

január 14. 13:12

Fodor Endre kecskeméti bíró munkáját bírálta Zuschlag János egyebek között pénteken, az utolsó szó jogán, a Szegedi Ítélőtáblán. Szerinte Fodor bíró példát akart vele statuálni, ezért önkényesen értelmezte a tanúvallomásokat, és olyan ügyekkel is foglalkozott, ami nem volt a vád tárgya.

Megkezdődött a második felvonás a Zuschlag-perben

január 11. 10:52

Óriási médiaérdeklődés mellett kezdődött meg ma (kedd) 9 órakor a Szegedi Táblabíróságon a Zuschlag-per másodfokú eljárása.

Teltház lesz a tárgyaláson

január 4. 17:26

Élénk sajtóérdeklődés előzi meg a Zuschlag-ügy másodfokú tárgyalását, amely január 11-én kezdődik a Szegedi Ítélőtáblán.

A Zuschlag-per ítéletének első kiadása a postán

július 15. 06:25

Holnap postázzák a Zuschlag-per ítéletét a vádlottaknak és a védőknek. Mostanra készült csak el a március 31-én szóban kihirdetett döntés 485 oldalas írásos változata a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.

Csak a számból derül ki a bűnszervezet

április 3. 16:22

Félreérthető volt a Zuschlag-per ítélethirdetése. A jogi végzettséggel nem rendelkező hallgatóság többsége úgy értelmezte: a vádlottak mégsem bûnszervezetben követték el tettüket.

Zuschlag anyjának lakását is elkobozzák

április 2. 14:25

A Zuschlag-ügyben csaknem 75 millió forint kár keletkezett, amelyből 60 millió az eljárás során megtérült, de mivel bűnszervezetről van szó, a vagyonelkobzást a törvény kötelezően elrendeli.

Zuschlag-per: szerdán ítélethirdetés

március 29. 13:03

2008 októberében kezdődött, és szerdán véget ér a Zuschlag-per. Legalábbis első fokon, hiszen ha a kihirdetett ítéletet a vádlottak vagy az ügyészség nem fogadja el, a fellebezések miatt az ügy az ítélőtáblára kerülhet.

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | következő »

Állásajánlatok

Előző
  • Kos
  • Bika
  • Ikrek
  • Rák
  • Oroszlán
  • Szűz
  • Mérleg
  • Skorpió
  • Nyilas
  • Bak
  • Vízöntő
  • Halak
Következő

Mai horoszkóp

  • A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
  • A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
  • Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
  • Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
  • Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
  • Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
  • Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
  • Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
  • Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
  • Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
  • Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
  • Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz
Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak

Ingatlankereső

Receptválogatások

Gyors tésztavacsorák

A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!

Etarget hirdetések
Házhoz visszük a híreket!

Rovatok