Közélet

2008.10.22. 21:09

Egy konferencia Szobonya Zoltán kivégzésének 50. évfordulója alkalmából

Még mindig nagyon keveset tudunk a forradalom és szabadságharc kiemelkedő személyiségeinek életéről, szerepéről és a megtorlásban vállalt mártíromságáról.

B. F. I.

Tudományos konferenciák sokaságára volna szükség, hogy 1956 üzenete megfelelően tükröződjön a társadalmi tudatban. Ezt szolgálta a Szobonya Zoltán kivégzésének 50. évfordulója alkalmából tartott tanácskozás Kecskeméten.

Szerencsés esetben csak a közönnyel, rosszabb esetben az ellenséges légkörrel is meg kell küzdenie annak, aki ma 1956 igazi üzenetét próbálja közvetíteni a kortárs közönséghez.

 

 

Így lehetne összefoglalni az elmúlt hét szombatján Kecskeméten tartott történészkonferencia egyik tanulságát, ami szinte minden felszólaló szavaiból kiérződött.

Dr. Szobonya Zoltán jogász Mélykúton és Jánoshalmán volt egyik főszereplője az eseményeknek, utóbbi településen a forradalmi bizottság titkári tisztét is betöltötte. Tevékenysége miatt 1958. szeptember 29-én a kecskeméti börtönben kivégezték. Emlékét elsősorban a családja, három lánya és özvegye ápolja. Leányai közül Szobonya Csilla szervezi azokat a megemlékezéseket, amelyeken a közélet, így a politika és a tudomány jeles képviselőinek is módjuk van hitet tenni 1956 ügye mellett. Éves rendszerességgel tartanak koszorúzást a kivégzés évfordulóján a kecskeméti börtön falánál, idén pedig tudományos konferenciával is tisztelegtek a forradalom és szabadságharc előtt.

A tanácskozás nem korlátozódott csupán Szobonya Zoltán ügyének és mártíromságának felidézésére, hanem a Bács-Kiskun megyei eseményeket távolabbi összefüggésekbe ágyazva, más fontos jelenségekkel együtt mutatta be.

A konferenciát köszöntötte Zombor Gábor kecskeméti polgármester is, a megnyitóbeszédet pedig Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke mondta.

A téma feldolgozásához a legtágabb keretet Zinner Tibor jogtörténész, a Legfelsőbb Bíróság kabinetfőnöke rajzolta meg, aki a rákosista, majd kádárista „igazságszolgáltatás" jellemző részleteit idézte fel. Előadásából megtudhattuk, hogy az ötvenes években öt olyan jogszabály is szolgálta a sztálinista terrort, ami szovjet mintára született, s ellentétes volt az európai humanista hagyományokon alapuló büntetőjog alapelveivel. Ilyen volt például a büntetőeljárás egyszerűsítése vagy a súlyosbítási tilalom eltörlése. Utóbbi alapján – az európai gyakorlattal ellentétben – súlyosabb büntetést kaphatott az is, akinek az ügyében csupán enyhítésért történt fellebbezés.

Kevesen tudják, hogy az ötvenes években a halálbüntetés alsó határát 16 életévre szállították le, ami szintén ellentétes a humanista hagyományokkal. Ezeket a szabályokat ráadásul nem is törvényben, hanem csupán rendeletekben hozták, a demokratikus jogalkotás látszatát is mellőzve.

Az ötvenes évek végén a Kecskeméthez is kötődő Molnár Erik kommunista politikus azt javasolta, hogy a büntethetőség alsó határát 10 éves életkorra szállítsák le, mert a Szovjetunióban is ez a gyakorlat. Szerencsére ez nálunk nem történt meg.

Ilyen „igazságszolgáltatási" háttérben bírálták el az 1956-os forradalom és szabadságharc eltiprását követő ügyeket. Az ítéletek súlyossága sokszorosa volt az 1848-as szabadságharc leverését követő megtorlásnak, de felülmúlta a háborús bűnösök 1945 utáni felelősségrevonásának szigorát is.

Szobonya Zoltán forradalmi szerepéről M. Kiss Sándor ''56-os kutató, egyetemi tanár tartott előadást.
A jogász Jánoshalma demokratikus közigazgatását szervezte, a radikálisokat mérsékletre intette. Alakja a tárgyaló és szervező „rendpárti forradalmárt" testesítette meg, amit a rendszer sokszor nagyobb veszélynek értékelt, mint a fegyveres felkelésben való részvételt.
Az 1956-os Bács-Kiskun megyei eseményeknek sajátos és megrendítően szép színfoltja Jánoshalma lakosságának november 4-ei magatartása. A szovjet támadás és Nagy Imre rádióbeszédének hírére („csapataink harcban állnak") mozgósították a községet és felkészültek a fegyveres harcra. Ebben a döntésben Szobonya Zoltán is részt vett, ami nyilvánvalóan nehezítette a helyzetét a megtorlás idején.

1957 februárjában tartóztatták le, majd Kecskeméten a Lengyel Zoltán bíró vezetésével működő tanács halálra ítélte. A Legfelsőbb Bíróságon a Mecsér József elnökletével működő tanács hagyta helyben az ítéletet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!