Szép sikerek a Sportlövő Diákolimpián
Mik ezek?
XA Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Sportlövők Szövetségével karöltve november 21-én rendezte meg a 2009/2010 tanévi Sportlövő Diákolimpia országos döntőjét a nagykőrösi Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközép és Szakiskola tornatermében kialakított mobil lőtéren.
Ezúttal Nagy János a kecskeméti Református Gimnázium tanulója és Geri Péter a kalocsai Nagyasszonyunk Katolikus Általános Iskola és Gimnázium tanulója utasította maga mögé a mezőnyt az igazolt versenyzők légpuska 20 lövéses, és a nem igazolt tanulók légpisztoly 20 lövéses versenyszámában.
Az ország valamennyi általános és középiskolájának felmenő rendszerű versenyében a megyét képviselő tanulók majd minden versenyszámban a dobogóra állhattak. Bács-Kiskun megye versenyzői a következő eredményeket érték el.
Általános iskolás korcsoport
Fiúk: Nyílt irányzékú légpuska: 4. Bács-Kiskun Megye – Cúcs Erik (Eötvös J. Főiskola Gyakorló Ált. Isk. Baja), Gazsó Endre (Kunfehértói. Általános Iskola és Diákotthon), Gál Bence (Vörösmarty M. Ált. Isk. Bácsalmás) alkotta – légpisztolyos csapata. 407 kör
Középiskolás korcsoport
Leányok: Nyílt irányzékú légpuska: 2. Holler Alexandra (Kossuth Lajos Középiskola és Szakiskola Kiskunfélegyháza) 172 kör. 3. Bács-Kiskun Megye – Halász Dorottya (III. Béla Gimnázium Baja), Hoffer Fanni (Dózsa Gy. SZKI Kalocsa), Táncos Katalin (Dózsa Gy. SZKI Kalocsa) alkotta – csapata 449 kör.
Fiúk: Nyílt irányzékú légpuska: 2. Ferenczi Bence (Szent István Gimnázium Kalocsa) 179 kör. 1. Bács-Kiskun Megye – Ferenczi Bence (Szent István Gimnázium Kalocsa), Kedves Ádám (Türr I. Gazd. SZKI Baja), Molnár Péter (Szent László ÁMK Baja) alkotta –csapata 502 kör.
Zárt irányzékú légpuska
VI. korcsoport: 1. Nagy János (Református Gimnázium Kecskemét) 188 kör. 3. Bács-Kiskun Megye – Juhász Attila (Petőfi S. Gépészeti SZKI Kiskunfélegyháza), Molnár Gergő (Gáspár A. SZKI Kecskemét), Nagy János (Református Gimnázium Kecskemét) alkotta – csapata 469 kör.
VII. korcsoport: 3. Nagy Szabolcs (Református Gimnázium Kecskemét) 190 kör. 1. Bács-Kiskun Megye – Nagy Szabolcs (Református Gimnázium Kecskemét), Terbe Norbert (Kandó K. SZKI Kecskemét), ifj. Zádori Tamás (Bereczki Máté Kertészeti, Élelmiszeripari, Mezőgazdasági, Gépészeti Szakközépiskola Baja) alkotta –csapata 562 kör.
Légpisztoly
Leányok: VI. korcsoport nem igazolt tanulók: 2. Táncos Katalin (Dózsa Gy. SZKI Kalocsa) 165 kör.
Fiúk: VI. korcsoport nem igazolt tanulók: 2. Ferenczi Bence (Szent István Gimnázium Kalocsa) 177 kör. 1. Bács-Kiskun Megye – Ferenczi Bence (Szent István Gimnázium Kalocsa), Gyulai Gaál Dávid (III. Béla Gimnázium Baja), Jász Richárd (Kocsis P. Mg. SZKI Kecskemét) alkotta –csapata 480 kör.
VI. korcsoport igazolt versenyzők: 3. Sütő Dávid (Gáspár A. SZKI Kecskemét) 180 kör. 4. Bács-Kiskun Megye – Juhász Attila (Petőfi S. Gépészeti SZKI Kiskunfélegyháza), Molnár Dániel (Kocsis P. Mg. SZKI Kecskemét), Sütő Dávid (Gáspár A. SZKI Kecskemét) alkotta –csapata 497 kör.
VII. korcsoport nem igazolt tanulók: 1. Geri Péter (Nagyasszonyunk Általános Iskola és Gimnázium Kalocsa) 181 kör, 2. Horváth Nándor (Dózsa Gy. SZKI Kalocsa) 181 kör, 3. Németh Szilveszter (Bereczki Máté Kertészeti, Élelmiszeripari, Mezőgazdasági, Gépészeti Szakközépiskola Baja) 172 kör. 1. Bács-Kiskun Megye – Geri Péter (Nagyasszonyunk Általános Iskola és Gimnázium Kalocsa), Horváth Nándor (Dózsa Gy. SZKI Kalocsa), Németh Szilveszter (Bereczki Máté Kertészeti, Élelmiszeripari, Mezőgazdasági, Gépészeti Szakközépiskola Baja) alkotta –csapata 534 kör.
VII. korcsoport igazolt versenyzők: 1. ifj. Zádori Tamás (Bereczki Máté Kertészeti, Élelmiszeripari, Mezőgazdasági, Gépészeti Szakközépiskola Baja) 180 kör. 1. Bács-Kiskun Megye – Böde Gábor (Kandó K. SZKI Kecskemét), Szakter Tibor (Gáspár A. SZKI Kecskemét), ifj. Zádori Tamás (Bereczki Máté Kertészeti, Élelmiszeripari, Mezőgazdasági, Gépészeti Szakközépiskola Baja) alkotta –csapata 518 kör. (Matthias Rex)
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
KÉKHÍREK | Olcsó receptek | Traffipax | Anyakönyvi hírek | Nap képe | MOZIMŰSOR | Ökimov
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Cseke Péter | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Stadler József | Zombor Gábor | Zuschlag János
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!








