Vigyázz, KÉSZ, rajt! – építik a lakkozót
Mik ezek?
XAz első csarnok kivitelezésére kiírt tendert a kecskeméti Kész Építő Zrt. nyerte, melynek kommunikációs vezetője, Pintyőke Marcell lapunknak elmondta: ez a lakkozóüzem és a karosszériatároló csarnok, melynek alapterülete 30 ezer négyzetméter. Jelenleg a cölöpalapozás zajlik. A Mercedesszel kötött megállapodás szerint a hatalmas épület kivitelezése keretében a KÉSZ szereli majd a monolit és előre gyártott vasbeton szerkezeteket, gyártja és szereli az acélszerkezeteket, de feladatai közé tartozik az épület homlokzatburkolása, a tetőhéjalás, a szigetelés, az ipari padló, valamint a belső kiszolgálóhelyiségek kialakítása.
A munka nagyságát jól mutatja, hogy csak ehhez az egy épülethez acélszerkezetből 4500 tonnát gyárt le és szerel össze a KÉSZ. A munkálatoknak lesz olyan fázisa, ahol a cégnek több száz alkalmazottja dolgozik majd egyszerre a csarnokon.
A Mercedes és a KÉSZ közötti megállapodás értelmében azt nem hozzák nyilvánosságra, hogy milyen értékű munkát végez a társaság, és milyen határidővel. Pintyőke Marcell csak annyit mondott: bőven lesz idejük a határidő lejártáig.
Korábban egyébként megírtuk: a 800 millió eurós beruházásból eddig 50 millió euró értékű kivitelezést tendereztetett meg a Mercedes. Ennek része a már elkezdett első épület, és tereprendezés is. Utóbbit a tiszakécskei székhelyű Duna Aszfalt Kft. végzi.
Az önkormányzat közben árgus szemekkel figyeli, hogy az iparűzési adó már a kivitelezés kapcsán is rendben csordogáljon a város kasszájába. Ami pedig a KÉSZ-t illeti, a cég egyébként is a város legnagyobb adófizetői közé tartozik.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 7 hozzászólás érkezett-
7. csak 2009. december 27. 16:48
A hozzászólást töröltük, mert a tartalma ütközött moderálási alapelveinkkel.
Tájékoztatás a moderálás szabályairól -
6. ezayöwő? 2009. november 16. 08:30
hoppä! Ne okoskodj, henem "nezz utänna" a billentyűzet-kezelés és a magyar helyesírás lehetőségeinek!!!
-
5. festőüzem 2009. november 4. 12:32
Jó, jó, elírtam, de én nem cikizni akartam. Látod, én nem oktatlak ki, hol találod a német billentyűzeten a magyar betűket. Igaz, kicsit körülményes, de meg lehet találni. A lényeg, ha már lesz egy szép kocsikat gyártó cég, akkor ügyeljünk arra is, hogy a fordítások magyarosak legyenek. Felőlem lehet festőrészleg is, az esztergomi Suzukiban festőüzem. Nyelvi vita részemről lezárva.
-
4. hoppä 2009. november 3. 06:11
ha hozzäszolsz (2 es festöüzem...)akkor legy korrekt es ird igy:Lackiererei(nezz utänna) es ez a "lakkozo"kifejezes nincs tävol a de csak magyarul helyes "festöüzemtöl" alapjäben nem helytelen, de mivel ez nem egy üzem hnem ez a "festöreszleg" egy termelesi csaläd tagja es nem önälo üzem mint(pl:?kft).
-
3. Egy ügyfél 2009. november 1. 09:06
A cikk írója újságíró, és nem német tanár. Főként nem ért az autógyártáshoz. Mondjuk olyan is írhatna erről, aki jobban otthon van a témában....
-
2. festőüzem 2009. október 31. 12:36
Lackierei festőüzemet jelent nem lakkozót
-
1. képet 2009. október 30. 19:39
A cikk kis képét miért nem lehet megtekinteni normális méretben?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
Bosszantó | Divatsarok | Helyi celeb | Hoppá! | Gyerekszáj(t) | Ökimov | Pár-kapcsolat | Utca-Front
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Bodolay Géza | Buda Ferenc | Cseke Péter | Dávid Károly | Dr. Balogh László | Dr. Fodor Endre | Farkas Gábor | Gazsó László | Hegedűs Zoltán | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Réczei Tamás | Révfy Zoltán | Sipos László | Szemereyné Pataki Klaudia | Tomiszlav Szivics | Zombor Gábor | Zuschlag János
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!



