Őket nem érdekli, mennyi a parkolójegy!
Mik ezek?
XA Kodály Iskola előtti csoportosulás szóvivője, Szórád Előd elégedetten számolt be arról, hogy ez idő alatt körülbelül háromszáz embert számoltak meg, akik a városközpont felé, vagy éppen onnan kifelé tekerve elhaladtak előttük.
– Egyre többen és egyre nagyobb távolságokat bevállalva ülnek kerékpárra a reggeli dugók elkerülése érdekében. Megállt nálunk egy teára például egy fiatalember, aki Kiskunfélegyházáról futott be éppen a biciklijével. Szeretnénk hinni, hogy az ilyen vállalásokban a mi akcióinknak is szerepe van – mondta Szórád Előd. Elmondta: nemcsak a környezetvédelem és az üzemanyagon való spórolás motiválja a bicikliseket. Többen azt mondják, máskor nem lenne idejük sportolni.
Szórád Előd kérdésünkre hozzátette: meghirdették ugyan, de vendégeiknek nem igazán volt igénye a kerékpárok átvizsgálására.
– Percre pontosan kiszámolják a kerékpárosok, hogy mennyi idő alatt érnek a munkahelyükre. Egy tea sem fért bele mindenkinek ebbe a feszített keretbe.
A Bringás reggeli a Bringázz a munkába! kampány része. A Magyar Kerékpárosklub 2008-óta szervezi Magyarország legnagyobb kerékpáros kampányát, mely évente több mint 20 ezer munkába járót aktivizál, akik a kampány időszakában kerékpárral közlekednek munkahelyükre.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
KÉKHÍREK | Olcsó receptek | Traffipax | Anyakönyvi hírek | Nap képe | MOZIMŰSOR | Ökimov
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Cseke Péter | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Stadler József | Zombor Gábor | Zuschlag János
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!








