Busszal ütközött a mentő - tizenegy sérült
Mik ezek?
XKecskemét belvárosában, a Katona gimnáziumnál (Mária körút, Dózsa György út. kereszteződése) a Balaton Volán menetrendszerinti járata hajtott be a kereszteződésben, ami Veszprémből indult és Szolnokra hajtott. Az autóbusznak szabad jelzése volt, hogy a Dózsa György útról egyenesen áthajtson a Petőfi Sándor utcára.
Ekkor ért a kereszteződéshez egy mentőautó, ami a kórházból indult, esethez tartott a Mária körúton haladt volna át - feltehetően - egyenesen a kereszteződésen, az Árpád körútra. A busz utasai és a közelben lakók, valamint a rendőrség legfrisebb tájékoztatása szerint a mentő szirénázott és használta a kék megkülönböztető jelzését is.
A mentőautó belehajtott a kereszteződésen áthaladó autóbuszba. Információink szerint a sofőr és a mentő-ápoló is eszméletét vesztette, sérüléseik életveszélyesek.
Az autóbuszon további kilenc utas szenvedett sérüléseket a balesetben. A helyszínről a sérülteket már elszállították. Tart a helyszínelés és a műszaki mentés, ezért az arra járókat igyekeznek elterelni a rendőrök. Az autóbusz utasai pedig a helyszínen várják, hogy mentesítő busszal folytathassák az útjukat.
A súlyos tömegszerencsétlenséget eredményező balesetet, a körülményeket, szakértő bevonásával vizsgálja a Kecskeméti
Rendőrkapitányság - tudtuk meg Nyíkos Tamás szóvivőtől, aki azt is pontosította, hogy a busz kilenc sérültje közül egyikük szenvedett súlyos, a többiek könnyebb sérüléseket.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 109 hozzászólás érkezett-
109. kisdeli 2011. szeptember 7. 18:01
Tisztelt Papp Zoltán!
Érdeklődni szeretnék a balesetben komolyabban sérült mentős állapotáról. Remélem jobban van! -
108. pappzoltánomsz 2011. augusztus 29. 17:12
Kedves Zsizs 1. Emlékszem Önre! Szívből sajnálom az esetet. Mielőbbi gyógyulást kívánok!
Az egyik Bajtársunk már sokkal jobban van, kiengedték az intenzív osztályról, a másik Bajtárs állapota továbbra is válságos.
Üdvözlettel: Papp Zoltán -
107. zsizsi 1 2011. augusztus 26. 10:01
Tisztelt Papp Zoltán Állomásvezető Mentőtiszt!az autóbusz mentő baleset sérültje vagyok.először is szeretném tudni a két mentős hogylétét.őszintén sajnálom Őket és a családjukat.az ütközéskor én átrepültem a baloldali 4-es ülésre amit leszakítva landoltam a két üléssor között.rengeteg sérülésem van betegállományban vagyok 8 napon túl gyógyuló zúzódásaim vannak.a szegycsontom zúzódása a legfájdalmasabb , a jobb mellem 2/3 -a fekete nincs olyan testrészem ami nem sérült.fogam letörött stb. nem ítélkezem, majd eldöntik az illetékesek !
-
106. transit8 2011. augusztus 22. 19:56
http://kecskemetitv.hu/hun/sa_hirek/i_kek_hirek_79/i_sulyos_tomegszerencsetlenseg_kecskemet_kozpontjaba_87132/t_S%C3%BAlyos%20t%C3%B6megszerencs%C3%A9tlens%C3%A9g%20Kecskem%C3%A9t%20k%C3%B6zpontj%C3%A1ban!/index.html
Akik szerint hallgat a Mentő Szolgálat!...Annak itt a bizonyíték hogy NEM! Nem voltak vétlenek Ők sem!!! De a busz sofőr sem!!!!
-
105. lillyen 2011. augusztus 22. 18:41
Kedves aranyalma96... te olyan sötét vagy, hogy a Negro világítana a szádban... az egész dumád zavaros, se eleje, se vége, hemzseg a helyesírási hibáktól...
Na és a gyöngyszem... "egy csoport siketnéma (akik ugye se nem látnak, se nem hallanak)..." nézz utána légy szíves az értelmező szótárban a siketnéma szónak... Ne az észt osztogasd, hanem tanulj meg írni-olvasni... -
104. transit8 2011. augusztus 22. 17:37
http://www.youtube.com/watch?v=7Rtj_Qv2tHs&feature=share
Picit nagyobb a forgalom...mint a Katonánál! Na ennyit az egymás iránti figyelemről!! Meg arról hogy mennyire tiszteljük a KÉK LÁMPÁSOKAT! Szirénát én ordító zene mellett is meghallom..mert a szirénák igen is jók! Csak kicsit jobban kéne figyelni!!
Nem megszokásból vezetni...mert az emberek 90%-a így van s utána meglepődik ha valami történik!!! -
103. transit8 2011. augusztus 22. 17:22
Páratlan 02 igazad van!
Nagyon sajnálom a busz sofőrt és többi sérültet de! Nézzétek már meg azokat a képeket! Kis Logika kell hozzá...és mindent elmondanak!
Hajrá Fiúk..sok dolgotok van még az életben! Sok embernek van/lesz szüksége rátok!! Gyógyuljatok meg!!! -
102. Pártatlan02 2011. augusztus 22. 15:35
Illetékeseknek azon kellene elgondolkozni, hogy számláló készülékek helyett, olyan rendszer kellet volna kiépíteni, mely automatikusan pirosra állít minden lámpát amikor megkülönböztető jelzéssel jármű közelít a kereszteződéshez. Úgy gondolom a mai technikai szinten nem is megvalósíthatatlan. Egy rádiós chip és egy vevő.
Hogy ki volt a hibás már lényegtelen. Senki sem vezet hibátlanul, bárkivel előfordulhat hasonló eset.
Itt a képek egyértelműen bizonyítják ki volt most az a szerencsétlen, aki pár másodpercre kihagyott. (és ez nem a mentős volt) -
101. Pártatlan02 2011. augusztus 22. 15:26
aranyalma96 te nagyon hü... vagy!!!
-
100. aranyalma96 2011. augusztus 22. 13:41
Csiribá 39
nem gondolod hogy ha a busz rohant volna neki a mentőnek akkor 1 a busznak az eleje lenne összetörve és talán a mentő ha nem is teljesen előtte de nagyából előtte kellene lennie? 2 a mentőnek pedig az oldala lenne össze törve mivel ha a busz megy neki akkor az oldalát töri össze és nem az elejét. Ja és biztos információból / ismerem az egyik utast, és sem ő sem a többi utas, de még a 2. sofőr (igen 2 sofőr volt sem hallota a szirénát)/tudom, hogy a buszban lévő utasok sem halloták az állítólag szirénázó mentőt. Akkor most? Lehetséges hogy szirénázott igen. De ezt már csak az utolsó pillanatban tette meg. Amúgy a rádió nem szolt a buszban, tehát a hangos zene sem nyomhatta el a sziréna hangját! És mentősnek meg nem szabadott volna ilyen gyorsan mennie mikor PIROS lámpája volt!! Meg kell néznie hogy mindenki meg adja-e az elsőbbséget! Tehát jellen esetben meg kellet volna várnia mag a busz áthalad az útkereszteződésen majd utána folytathatta volna csak az útját! Mer ha éppen egy csoport síket néma megy át a zebrán (akik ugye se nem hallanak se nem látnak) akkor rajtuk is átgázol 130!-al?
emberek! gondolkozzunk már egy kicsit! a képekből abszolút nem az vehető ki hogy a busz ment a mentőnek!!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
KÉKHÍREK | Olcsó receptek | Traffipax | Anyakönyvi hírek | Nap képe | MOZIMŰSOR | Ökimov
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Cseke Péter | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Stadler József | Zombor Gábor | Zuschlag János
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!








