2024.05.05. 19:53
Hátrányos helyzetű gyermekek számára hirdet táborozási lehetőséget Kecskemét – podcast
A Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. 2,1 milliárdos eszközbeszerzéséről beszélt Szemereyné Pataki Klaudia polgármester a Rádió 1 Gong Téma című műsorában.
A polgármester elmondta, hogy a legmodernebb géppark áll rendelkezésre a városüzemeltetésnek a zöldfelületek karbantartására, a köztisztaság biztosítása és a földesutak karbantartása terén.
Mint a polgármester fogalmazott, kecskeméti cég esetében még nem volt példa ilyen volumenű, egy ütemben történt gépbeszerzésre. Ezek között a speciális feladatokra is sikerült eszközöket beszerezni, csakúgy, mint a földutak új típusú technikai stabilizálásához, így a Kecskeméthez tartozó 1000 kilométeres földúthálózat karbantartását immár az alvállalkozók kiváltásával lehet végezni. Mindezt önerőből valósította meg a város. A beszerzésről szóló sajtótájékoztatót pénteken rendezték meg, és mi is részletesen beszámoltunk az eseményről.
A polgármester a nyári táborokról is szót ejtett. Kiemelte, hogy a város intézményhálózatával számos tábort szervez, mindenféle témában: többek között a kreativitást, a mozgást, az egyes tudományok megismerésének lehetőségét, vagy éppen a természetet állítja középpontjába.
A város kedvezményes táborozási lehetőségeket is nyújt a gyermekek számára. Új kezdeményezés, hogy hat héten keresztül, hat turnus részére az önkormányzati fenntartású intézmények összefogásával hátrányos helyzetű gyermekeknek biztosítanak teljes foglalkozást csak az ebéd díj megfizetése ellenében.
Bővebb információ a podcastben hallható.
A cikkben szereplő podcast megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.
Baon podcast
- Kecskemét főépítésze szerint fontosak a víziók a város fejlődéséhez – podcast
- Guinness rekordkísérlettel ünneplik a szamócát Lajosmizsén – podcast
- Erki Milán nagyon büszke a Röpke bajnoki címére – podcast
- Több mint 9 millió forinttal támogatták már a vadászok a kecskeméti kórházat – podcast
- Az aneszteziológia 60 évéről nyílt kiállítás a kecskeméti kórházban – podcast